VV7: Dennis nyerte a párbajt egy nappal a finálé előtt

Dennis, VV7
Vágólapra másolva!
Megvan a hármas döntő, vasárnap este vége.
Vágólapra másolva!

55-45 arányban Dennis nyerte a Való Világ hetedik szériájának utolsó párbaját. Robin, Dóri mellett ő jutott tehát a vasárnapi fináléba, ahol eldől, ki nyeri a 12 milliót, kocsit és lakást. Az Origo olvasói közül bő tízezren szavaztak korábban, az alapján a lánynak jóformán semmi esélye, Robin viszont nem is nagyon titkos favorit.

"Elhittem, hogy megnyerhetem, egészen addig, amíg rá nem néztem a barátaim arcára. Lehet, hogy jobb néha befogni a számat, de én nyers ember vagyok. Kinn viszont vár egy szép hölgy, úgyhogy nyertes vagyok" - kommentálta kiesését a párbaj vesztese.

Dennis, VV7 Forrás: RTL II

Ádámmal, Robinnal, Dórival jóban lesz kinn, mégis Dennistől búcsúzott el a BeleValóVilágban, amikor erre kapott fél percet. Edina kiesése után egyedül maradt, akkor úgy érezte, hogy fel kell vennie a kesztyűt. „Edina el tudja feledtetni velem azt a négy év trógerséget, ami mögöttem van. Vigyázni fogok rá, és már ma biztos együtt töltjük az éjszakát" – mondta búcsúzásképp. Laci három győztes párbaj után esett ki, egy nappal a legvége előtt.

A BeleValóVilág utolsó adása egy komplett melodráma volt, szorgosan jegyzetelhettek a telenovellák írói: akadtak percek, amikor Laci és Aurelio egyszerre sírtak-zokogtak (előbb az emocionális bejátszások, majd Edina érkezése miatt), a teljesen megzavarodott Baukó Éva próbálta tartani a frontot, de ez nem mindig sikerült.

Most pedig szavazzon:

Szavazzon!

Melyik volt a legszórakoztatóbb Való Világ?