Saját anyját vetkőzteti kéjesen

Bates Motel
Vágólapra másolva!
Egyre betegebb lesz a Bates Motel, a Psycho előzménysorozata, amely első évadjában még csak pislákoló jeleit láttuk Norman Bates őrületének.
Vágólapra másolva!

A saját - erős, domináns - anyja utáni vágyakozás csak fokozódik a történetben, mint ez világosan látszik is a Bates Motel harmadik évadja elé kiadott előzetesen. A széria alapvetően a Psycho előzményeit hivatott megmutatni, de nem a múltba visz (a film 1960-as), hanem a jelenben játszódik. Fordulatos lélektani dráma, itt-ott thriller-elemekkel, nem gyereknek való.