Játék határok nélkül-ügy: az MTVA megmagyarázta a győzelmet

Akcióban a bika
Vágólapra másolva!
A Játék határok nélkül című televíziós vetélkedősorozaton elért magyar győzelem tárgyában a világhálón pontatlan, félrevezető és valótlan állítások jelentek meg, melyek azt a képzetet keltik, mintha az MTVA „elcsalta volna" a játékot – írta a közmédia. Alább olvasható az MTVA válasza.
Vágólapra másolva!

Több hazai hírportál foglalkozott azzal, hogy a gameshow francia Wikipédia-oldala szerint az orosz csapat nyerte a 2014-ben felvett Játék határok nélkül-t, amely valójában a Biggest Gameshow In The World néven fut – noha eddig úgy tudtuk, hogy az M1 magyar csapat nyert. Az MTVA közleményben cáfol.

"A valóság az, hogy A Játék Határok Nélkül vetélkedő utolsó, mindent eldöntő játékában többen észlelték az orosz csapat egyik játékosának szabálytalanságát. A játékvezető, az érintettek, valamint a producer hat különböző kameraállásból nézte vissza a felvételt, ennek alapján döntöttek úgy, hogy a kifogás jogos, az orosz játékos szabálytalankodott, így a játékot a magyar csapat nyeri. A teljes játékon kívül azonban – a hagyományoknak megfelelően – az ún. Champion's Wall nevű falmászást is megrendezték, az orosz csapat ezt a játékot nyerte meg, és nem a teljes játékot" – írták.

Akcióban a bika Forrás: Origo

"Az adás nemzetközi producere, Olivier Charpentier megkeresésünkre a következőt válaszolta: I confirm you that according to the rules of 2014 series of Játék határok nélkül, (Intervilles International), which separates the winner of the games and the winner of the Champion's Wall, Hungary was awarded as the winner of the games, and Russia was given the trophy of the Champion's Wall. Vagyis: Megerősítem, hogy a Játék Határok Nélkül 2014-es szabályai szerint – amely különválasztja a játék nyertesét a Champion's Wall [vetélkedő] nyertesétől –, a játékok győztese Magyarország, míg Oroszország a Champion's Wall győzelméért kapta a kupát" – áll a szövegben.

A forgatáson elsőként az Origo volt kinn, a riportcikket itt találja.

Az eredeti játékok színes történetéről itt olvashat.