Mi lett Derrick társával, Harryval?

Fritz Wepper
Vágólapra másolva!
Emlékszik még a Derrick felügyelő egykori társát, Harry Kleint játszó Fritz Wepperre? Képzelje, már hetvenhárom éves, de még korántsem szállt el felette az idő: jelenleg is szerepel egy tévésorozatban, három éve pedig gyereke született egy feleannyi idős nőtől.
Vágólapra másolva!

A mai harmincasok és negyvenesek biztosan emlékeznek még a Derrick-re, amely itthon a nyolcvanas években vált igazán népszerűvé, talán a miatt is, hogy a sokszor sematikus bűnügyeknek a német városi valóság egy meglehetősen életszagú hátteret adott. Elhittük, hogy Kovács főtörzs az őrsről is így áll neki a nyomozásnak, ha hasonló ügyekkel találkozik.

Az Olaszországban és több kelet-európai országban is népszerűvé vált krimisorozatban

Derrick egyfajta erkölcsi jelzőlámpaként szolgált,

aki nemcsak a bűnügyek felgöngyölítésében volt érdekelt, de minden esetben megpróbálta megérteni a bűnözők motivációit is. Harry Klein már kevésbé volt filozofikus alkat, inkább csak végighallgatta tapasztaltabb társa életbölcsességeit, de így is sokat hozzátett a történethez – ahogy az eredeti szinkronban magyar hangja, Gálvölgyi János is.

Tappertről hallottunk, Wepperről keveset

A Derrick huszonöt évad után, 1998-ban ért véget, tíz évvel később pedig a magyar sajtót is bejárta Derrick felügyelő, vagyis Horst Tappert halálhíre. Fritz Wepperről azonban azóta hallottunk itthon túl sokat, a képernyőn is keveset láthattuk. Mi történt vele?

Janina Hartwiggal egy 2010-es díjátadón Forrás: AFP/Michael Kappeler

Wepper igazából a kultikus sorozat után is szívesen foglalkoztatott színész maradt Németországban, csak éppen új szériái a magyar nézőkhöz már nemigen jutottak el. Jelenlegi sorozatára, a Te szent ég!-re ez mondjuk pont nem igaz, a színész

a hazai nappalikban is megjelent egy bajor kisváros polgármestereként,

akinek a helyi Lotte nővérrel gyűlik meg rendre a baja.

Közben számos német sorozatban szerepelt, már a Derrick alatt játszott a Zwei Brüder-ben, majd többek között a Mord in bester Gesellschaft-ban is komolyabb szerepet kapott. A kétezres években olyan, itthon is ismert szériák egy-két epizódjában tűnt fel, mint a Tetthely vagy az Álomhajó, emellett beszélgetős műsorokba, különféle show-kba is viszonylag rendszeresen hívják.

Házasság, kis kitérővel

Wepper 1979-ben elvette a nemesi származású Angela von Morgent, aki korábban egy Hohenzollern herceg felesége volt, akkori házasságából két gyermeket hozott. 1981-ben megszületett közös lányuk, Sophia Wepper is, aki szintén a színészi pályát választotta, apjával is többször játszott együtt, de feltűnt például a Cobra 11-ben is.

Feleségével és lányával 2013-ban, a Mamma Mia! stuttgarti premierjén Forrás: Stage/Michael Malfer

Harry egykori alakítója 2009-ben azzal sokkolta a német közvéleményt, hogy

harmincévnyi házasság után otthagyta a feleségét

egy jóval fiatalabb kolléganője, Susanne Kellermann miatt. 2012-ben gyerekük is született, Wepper akkor volt hetven éves, az édesanya harmincöt. Többek között a Bunte is címlapon hozta a sztorit, egy Atze Schröder nevű humorista pedig vén kéjencnek nevezte a színészt, majd eljátszotta, mennyire erőlködhetett a gyerek nemzésekor – mire Wepper perre is ment.

A Bunte címlapon hozta a sztorit Forrás: Bunte

Az ügy pikantériája, hogy Wepper nagyjából rögtön a Filippa nevű kislány születése után visszakönyörögte magát a feleségéhez, aki annak rendje és módja szerint megbocsátott neki – azóta is együtt élnek Münchenben.