Berki: Gusztustalanul gázolnak át másokon

Éden hotel Berki Krisztián Éden hotel Berki Krisztián Éden hotel sajtótájékoztató Berki Krisztiánnal
Éden hotel sajtótájékoztató Berki Krisztiánnal
Vágólapra másolva!
Továbbra se érdekli, hogy mit gondolnak róla az emberek, viszont keresett legalább húszmilliót egy háromhónapos forgatással, volt párját pedig benyomta egy késő esti tévéműsorba. Berki Krisztián a február 23-án induló Éden Hotelről.
Vágólapra másolva!

"A magánéletemnek nem tett túl jót, hogy itt hagytam a családomat, az pedig, hogy mások mit gondolnak rólam, marhára nem érdekel. Az Édes élet forgatása alatt mindig az alvásidőmből vettem el, hogy foglalkozhassak a szeretteimmel, és hogy külföldön dolgoztam, már kvázi pihenésnek számított. Volt így időm, hogy a saját személyiségemmel és dolgaimmal is foglalkozzam" – mondta az Origónak Berki.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Úgy érzi, a szerepe hangsúlyosabb lesz, mint a korábbi évadokban. "Szabadabbra is lettem engedve, és nagy öröm, hogy világszinten én vagyok az első férfi műsorvezető, aki ehhez a licence-hez csatlakozhatott műsorvezetőként. A szerepem alapvetően az volt, hogy moderáljam a játékosokat. Azt hiszem, már ismernek az emberek: szurkálódom, kellően savazom őket, tükröt állítok az arcuk elé" – magyarázta.

25 órás forgatás is volt

"Szemrebbenés nélkül hazudnak, és olyan gusztustalanul gázolnak át egymáson, ami egy normális értékrendű ember életébe már nem férne bele. Én, aki sok mindent bevállaltam már, én is csak néztem, hogy mit művelnek egymással ezek a férfiak és nők. Ha páratlan számú játékos van a hotelben, akkor mindenüket bevetik, hogy párt találjanak a párválasztó ceremónián, hiszen akinek nem lesz párja, az kiesik. De arra is lesz példa, hogy valaki valakiben vakon megbízik, de a párválasztón átgázol rajta" – elmélkedett.

Berki szerint Costa Rica remek hely, de így is nagyon nehéz körülmények között dolgoztak, mert száraz ruhában kellett lennie 40 fokban, 80 százalékos páratartalomban. "Nagyon sokat kellett leállni a fények és az időjárás miatt. A leghosszabb idő, amíg szettben voltam az a döntő ceremónia alatt volt és kábé 25 óra volt, egyhuzamban, alvás nélkül. Több mint száz szett ruhát raktak össze, ezeket kellett cserélgetni" – mondta.

Elvetemült, elszánt fiatalok

A stáb figyelt arra, hogy semmilyen kapcsolata ne legyen a játékosokkal. Azt akarták, ha meglátják a játékosok, akkor ott legyen bennük egy kis félsz, félelem. De ha magukra maradtak, ment a harc: "Egyértelmű, hogy ezek a játékosok sokkal felkészültebbek voltak, mint az előző évadokban. Látszik, hogy eltelt jó pár év, sokkal taktikusabbak. Ezáltal még több mindent bevállalnak, még drasztikusabban reagálnak, amikor őszinte érzelmekkel vagy hazugságokkal szembesülnek. Viszont nagyon elvetemültek, amikor a győzelemért kell harcolni."

Éden Hotel sajtótájékoztató Fotó: Polyak Attila - Origo

Berki szerint sztereotípia, hogy a modell csajok és a sportos, jólfésült srácok mind üresfejűek: "Sok mindent lehet rám mondani, de azt nem, hogy hülye vagyok. Azt gondolom, hogy teljesen más az élet, és nem azon múlik, hogy valaki tanult-e. Hozzáfűzném, hogy a játékosok egy része egyetemet és főiskolát végzett."

Jó a helyieknek

A helyieket megkedvelte. "Hihetetlenül jól táncolnak, a mostban élnek. Nagyon jó Costa Ricán, hogy senkit nem érdekel semmi, csak az adott szitu. Ha szimpatikus vagy neki, dumál veled, ha szeretne magával hazavinni, hazavisz... Igazából élnek az emberek, olyan az egész hely, mint egy nagy buli."

A TV2 realityembere reggel ötkor edzett, utána olvasott, és az üzleti lehetőségeket kereste. „Elég visszamaradott a helyzet Costa Ricán, de még nem mondanám el, hogy mibe fogtam" – zárta le a beszélgetést.