Nincs több Ricsi az X-Faktorban

Az este legviccesebb képe
Vágólapra másolva!
Alföldi Róbert három Richárddal indult neki a versenynek 2014-ben, de végül Benji nevű énekese jutott be a fináléba. Két lánnyal verseng vasárnap.
Vágólapra másolva!

December 20-án szólóban és duettben is énekeltek az X-Faktor idei utolsó hétvégéjéig eljutott előadók, színpadra lépett Fábián Juli, Bogi, Csipa és Varga Viktor, akadtak kiváló és elfogadható produkciók egyaránt. A vége felé közeledve Alföldi indítványozta, hogy gyorsan alapítson egy kvartettet a négy bennmaradó, így senkinek nem kell kiesnie egy nappal a finálé előtt.

Este tíz után kiderült, hogy egy százalék a különbség a harmadik és a negyedik helyen álló versenyző között, ezt Istenes Bence nem győzte hangsúlyozni, szavazásra buzdítva a nézőket. Két szempontból is indokolt volt a rajongók mozgósítása: egyfelől 43 szavazaton múlt, hogy nem a Tha Shudras jutott az elődöntőbe, másfelől egymillió forintot sorsoltak ki a voksolók között.

Az este legviccesebb képe Forrás: Life.hu

Istenes később sem fukarkodott a nagy szavakkal, „minden idők legnehezebb egy percének" aposztrofálta az eredményhirdetés előttit (mit szólnának ehhez a normandiai partraszállást, a D-napot átéltek vagy sok ezer kisgyerek, a fogorvosi váróban?), majd a színpadra vonult a négy versenyző, a megfelelő mentorokkal. Benji ment tovább elsőnek, maga sem nagyon hitte el, majd Tóth Andi ugrált hatot örömében, mert bemondták (beordibálták) a nevét.

Nagy Ricsi búcsúzott, Horányi Juli jutott be még a hármas döntőbe. Tóth Gabi a vége felé már roppant idegesen nézett, takargatta szemeit, Alföldi pedig derékban meghajolva időzött egy sort, mint egy kiadós ebéd után nehezen feltápászkodó apóka, de míg előbbinek már ma sem volt csapata versenyben, utóbbinak lesz versenyzője a fináléban.

Az este részleteit itt olvashatja, számos exkluzív információval, máshol nem látható fotóval.