Kiengedte az egyik villalakót az RTL

Dóri, VV7
Vágólapra másolva!
300 kilométert utazott Dóri, de nem élvezte az utat.
Vágólapra másolva!

Dóri nagymamája 2010 óta betegeskedett, de azután halt meg, hogy az RTL II valóságshow-ja elkezdődött 2014 őszén. Halálhírét a produkció közölte a lánnyal - aki amúgy az elhunyt egyetlen unokája volt -, felajánlva, hogy abbahagyhatja a versenyt, de úgy döntött, hogy gyásza mellett marad a villában.

Dóri, VV7 Forrás: RTL II

A Blikk szerint szerda délelőtt, 11 óra körül mégis autó érkezett a villához, Dóri beszállt, és leutazott vele Szekszárdra. A lap szerint nem nézelődött, nem élvezte a hetek bezártsága utáni utazást, a 150 kilométert végigpityeregte. A szekszárdi Újvárosi temetőben aztán szomorkodva gyűltek össze a rokonok, barátok, ismerősök, Dóri pedig a nagymama fotóját szorítva állt az urna mellett - írta a lap.