Stephen Collins elismerte a molesztálási vádakat

Stephen Collins
Vágólapra másolva!
Közleményben vallott a Hetedik mennyország lelkésze, Stephen Collins, elismerte, hogy évtizedekkel ezelőtt több gyereket molesztált.
Vágólapra másolva!

Stephen Collins a People magazinnak eljuttatott közleményben reagált azokra a vádakra, miszerint annak idején több kiskorút is zaklatott szexuálisan - az ügy részleteiről bővebben írtunk itt és itt. "Negyven évvel ezelőtt szörnyű dolgokat tettem, amit mélyen megbántam. Azóta is azon dolgozom, hogy sikerüljön vezekelnem" - írta a színész, aki ehhez képest húsz éve is elkövetett hasonlót. Azért fordult a nyilvánossághoz, mert szeretné, ha az emberek tőle tudnák meg az igazságot - az októberben kiszivárgott hanganyagot, amelyen a vádak alapulnak, ugyanis a tudta nélkül rögzítette a volt felesége.

Valóban bántalmazott három gyereket Forrás: AFP/Toby Canham

A színész három esetről számolt be, illetve arról, hogy az egyik, általa bántalmazott nőtől 15 évvel később bocsánatot is tudott kérni - egykori áldozata pedig "rendkívül nyájas" volt vele. A kezelése során azonban a terapeutájától megtanulta, hogy sokszor jobb nem feltépni a sebeket, így a másik két nőt már nem kereste. Collins vállalta azt is, hogy leül Katie Courickal egy interjúra, és ott bővebben beszél a történtekről - ezt december 19-én adja le az ABC.