Újabb kalandokat tervezget a Morning Show

Morning Show, Class FM
Vágólapra másolva!
Voltak vészforgatókönyvek? Nehéz volt létrehozni a dél-afrikai, stabil rádiós kapcsolatot? Tiszttartó Tituszt, a Class FM programigazgatóját kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Hat héten át Dél-Afrikából rádióztak Sebestyén Balázsék: úgy sikerült minden, ahogy eltervezték, vagy akadtak problémák?

Balázs, Jani és Feri idén ősszel ismét olyan vállalkozásba fogott, ami még soha nem valósult meg a világon ilyen pozíciójú rádiós műsorral. Hat héten keresztül, kilencezer kilométer távolságból még soha senki nem csinált reggeli rádióadást. Ez technikai és tartalmi szempontból is komoly kihívás elé állította a csapatot. A dolgot tovább nehezítette, hogy este is egy piacvezető műsort kellett nyomniuk élőben a fiúknak csak azt éppen a tévében. Sőt, még ott voltak az egész napos forgatások is. Kolosi Péterrel az RTL programigazgatójával az volt a legnagyobb félelmünk, hogy vajon lehet e ezt a megterhelést hat hétig bírni? Szerencsére a különítmény állóképessége kiválóra vizsgázott.

Tiszttartó Titusz, Class FM

Vadon mégis kidőlt a sorból.

Jani gyomorrontása kicsit ránk ijesztett ugyan, de már az első pillanatokban látni lehetett, hogy a csapat köztudottan legsportosabb tagja nem hagyja, hogy Balázs és Feri sokáig társ nélkül maradjon adásban. Jellemző a fiúk közti összetartásra, hogy amikor az ájulása után meglátta Balázst, az volt az első mondata: „ne is álmodj arról, hogy egyedül vezetheted a műsorokat!" Azonnal tovább akarta nyomni a napi feladatokat, ebben csak az orvosok határozott és néha erélyes fellépése akadályozta meg, de csak két napig. Megható pillanat volt. Ez is.

Kockázatos volt az adás kintről? Mi lett volna a rádióban reggel, ha minden kapcsolat megszakad a kintiekkel?

Nagy erőkkel és többszörösen túlbiztosított technikai háttérrendszerrel készültünk a kitelepülésre. Voltunk már kamionon menet közben, föld alatt, vízen, víz alatt és levegőben is adás közben, de ez a próbatétel bizony még az eddigieknél is komolyabb előkészítést igényelt. Az egykor, amerikai rádiós mogulok által is kitüntetett Horváth Gyula technikai igazgatónk és csapata végül olyan megoldásokat használt, ami hibátlan minőségű feltételeket biztosított Balázsék számára, a kilencezer kilométeres távolság ellenére is. Amikor a hazatérő csapattal átbeszéltük a tanulságokat a hét elején, arra jutottunk, bármikor szívesen megcsináljuk újra a projektet. A fiúk fantáziája meg is lódult azonnal, volt, aki már maga előtt látta az Déli-sarkról közvetített adást.

A Morning Show triója Forrás: Facebook / Morning Show

Vészforgatókönyvek azért voltak?

Természetesen minden esetben készülnünk kell nem várt helyzetek kezelésére. Szerencsére itt nem kellett komolyabban beavatkoznunk, hiszen Jani rövid távolléte alatt Balázs és Feri vitték a műsort, de természetesen arra is voltak forgatókönyveink, hogy mi történik, ha a technikai kapcsolattal, vagy a műsorvezetőkkel bármilyen nem várt esemény történik. Ezeket az eshetőségeket mind lemodelleztük, de szerencsére az összes ilyen rákészülés felesleges volt. Profin és flottul ment minden, Jani, pedig szerencsére jobb erőben van, mint valaha.

A hallgatók szerették ezeket az adásokat?

Class FM-nél minden esetben a hallgatottsági eredményeket tekintjük érdemi hallgatói visszajelzésnek. Mivel ebben az évben is hónapról hónapra mindig a legerősebb hallgatottsági eredményével büszkélkedhet a Class FM és a Morning Show is. Sikeres volt tehát a dél-afrikai kaland.

Pontosan milyen számokról van szó?

A 2014-es hallgatottsági trendek a stabilitásról és a kiszámíthatóságról árulkodnak. A rádióspiac elérése ősszel 66%-os, ami azt jelenti, hogy közel ötmillió hatszázezer ember hallgat rádiót egy átlagos napon Magyarországon. Ezek az adatok már a gazdasági válság előtti rádiós aranykor időszakát idézik, legalábbis a hallgatottsági adatok szintjén, vagyis ismét bebizonyosodik a szakállas klasszikus: az emberek szeretik a rádiót. A Class FM-nél nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a napi és főműsoridős hallgatottság terén is, az összes fontos célcsoportban és demográfiai jellemző mentén piacvezetők vagyunk.