Bochkor Gábor visszatérhet a rádióba

Bochkor Gábor, Bumeráng, megszűnhet a a Neo FM, rádió
Vágólapra másolva!
Istenes Bence helyére ülhet be, két hét múlva kezdhet.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, október 1-től Istenes Bence az egyre sokasodó televíziós munkáira fókuszál, ezért elbúcsúzik a Music Fm 89.5 reggeli műsorának stábjától és hallgatóságától. „Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a későn fekvést, azaz a tévézést a korán keléssel, a rádiózással összeegyeztetni" - mondta erről Istenes Bence. Visszamondta tehát a munkát az Önindítóban, ahol István Danival és Pordán Petrával dolgozott együtt. Elképzelhető, hogy az egykori bumerángos, Bochkor Gábor ül be a műsorba.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

„Való igaz, hogy megkeresett Kiss Anikó, a rádió vezér- és programigazgatója, és felajánlotta, hogy töltsem be a megüresedett helyet. Egyelőre nem adtam választ, kaptam egy kis gondolkodási időt" – mondta a Blikknek Bochkor Gábor.

Régi társa, Boros Lajos szintén rádiózik, de másképp. Három hónapja nem beszélt Boros Bochkor Gáborral, de nincs sértődés, csak elválasztotta őket az élet. Új műsora annyiban lesz bumerángos, amennyire különbözik is majd tőle – erről többet itt olvashat.

Bochkor párja, Várkonyi Andrea is reagált a hírre: hogy mit, azt itt találja.