Hétezernél jár az Így jártam anyátokkal-petíció

Vágólapra másolva!
Sok boldogtalan nézőt hagyott maga után a finálé, újraforgatást és új befejezést követelnek a neten. A cikk spoilert tartalmaz - lenn szavazhat!
Vágólapra másolva!

Véget ért az Így jártam anyátokkal, igencsak szomorkás módon, ugyanis a készítők épphogy bedobták az anya karakterét, akit Ted keresgélt kilenc éven át, már meg is ölték. Az özvegy építészt összehozták újfent Robinnal, akivel ugyan járt korábban, de kémia nem nagyon látszott kialakulni köztük.

Az édes-szomorú finálé sokakat kiborított, mert épp megszerették a basszusgitáros lány karakterét, úgyhogy internetes petíciót indítottak, hátha a csatorna újraforgatja az utolsó részt, vagy legalábbis annak végét. Erre szinte semmi esély nincs, de hétezren már beálltak a másféle happy endet követelők sorába.