Downton Abbey: már látni a végét

DOWNTON ABBEY, Szerelemben és háborúban mindent szabad - még divatozni is, kultúra
Vágólapra másolva!
A hatodik évad lehet az utolsó a kosztümös sorozatból, az alkotó már inkább más történeten dolgozna.
Vágólapra másolva!

A Downton Abbey alkotója, Julien Fellowes már az ötödik évad indulása előtt közölte a rajongókkal, hogy a sorozat nem fog örökké menni, és valószínű, hogy a hatodikkal vége is lesz - bár azt még hivatalosan be sem jelentették. Az író-producer mindenesetre már korábban aláírt az NBC-nél a The Gilded Age című új sorozatra, amely az 1880-as évek New York-i elitjét mutatná be - ennek munkálatait eddig a Downton Abbey miatt halasztották, de Fellowes már nagyon szeretne átnyergelni az új projektre.

A következő évaddal búcsúzhat a Downton Abbey Forrás: Northfoto

A Downton Abbey negyedik szezonjának nyitó epizódja rekordnézettséget hozott a PBS-nek, az ötödik évad csak januárban debütál az Egyesült Államokban. Nagy-Britanniában már szeptemberben elindult, ott az előző etaphoz képest nagyjából egymillióval csökkent a nézettség, ha csak a premierepizódokat hasonlítjuk össze, 11,96 millióról 10,71 millióra esett vissza.