Belenyúl a néző a TV2 új show-jába

Vágólapra másolva!
Az izraeli Rising Star hazai változatában mobilapplikáción keresztül avatkoznak be a nézők a műsorfolyamba.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, a TV2 megvette a Rising Star-t, amelyet 2014-ben indít el. A tehetségkutató szeptemberben debütált Izraelben, jelentős számokkal: a Keshet International által kifejlesztett formátum az izraeli Channel 2 csatornán került először adásba, a szeptemberi nyitóműsor közel 50 százalékos piaci részesedést produkált. Az új formátum már nemzetközi szinten is komoly érdeklődést váltott ki, a Rising Star-t az amerikai ABC mellett francia, német, olasz és orosz tévétársaság is megvásárolta.

Az új formátum egyik különlegessége, hogy nagy mértékben épít a modern technológiákra és a világhálós közösségekre - közölte a TV2. Az SMS-szavazás helyett egy mobil applikáción keresztül történik a nézők véleménynyilvánítása, amely a show minden másodpercében új fordulatot hozhat. A műsorba vágyó énekes tehetségeknek ugyanis először az adás hivatalos applikációját letöltő nézők előtt kell bizonyítaniuk, és ha a pozitív szavazatok száma elér egy bizonyos szintet, akkor folytatódhat a jelentkező számára a verseny. A műsor sikerét jól érzékelteti, hogy Izraelben az első adásra több mint 2,3 millió szavazat érkezett a Rising Star hivatalos alkalmazásán keresztül, a műsor applikációját több mint 1,2 millióan töltötték le.

A TV2 ugyancsak a Keshet Internationaltől vásárolta meg Az ének iskolája produkciót, amely Izrael után Magyarországon indult először, idén áprilisban. A második évad 2014 elején jön a TV2-re.