Nagyjából észrevétlenül, de elindult Fábry

fábry
Vágólapra másolva!
Az olimpia remek nézettségét nem tudta megtartani az MTV: Fábry újabb évadja elindult, de sokakhoz el sem jutott ez az információ, holott két ünnepelt olimpikon, Szilágyi Áron és Berki Krisztián is vendég volt.
Vágólapra másolva!

Hiába promózta szorgosan az MTV Fábry Sándor korán, már augusztus közepén visszatérő műsorát (az RTL szeptemberben indította korában), jobbára észrevétlen maradt, legalábbis a nézettségi adatok nem túl erősek. A műsor az ötven éves kor alatti felnőtteknél 5,11 százalékkal ment, ennél négyszer többen követték az RTL-en a Dennis, a komisz ismétlését, és háromszor ennyien a TV2-n leadott Hal a tortán-t és az Ezek megőrültek-et. Mivel utóbbi két műsor sem premier volt, hanem régi ismétlés, inkább arról lehet szó, hogy sokan alapból nem kapcsolnak az MTV-re, így a promókat sem látják, nem jut el hozzájuk, ha valami új műsor (vagy új évad) indul.

Az m1 a 18-49-ben a 6 százalék fölötti Híradó-val volt csúcson augusztus 16-án, Fábry után pedig a Munkaügyek 3,6 és 5,1 százalékokra volt képes.

Miről olvasna a tévérovatban? Hallott valami izgalmasat? Írja meg nekünk!