Az RTL-csoport kivonul a görög piacról

Vágólapra másolva!
Európa egyik vezető médiavállalata megválik a görög Alpha tévécsatornától, részesedését eladja egy helyi vállalkozónak.
Vágólapra másolva!

Az RTL-csoport a Görögországot sújtó gazdasági válság miatt vonul ki az országból: a médiavállalat az Alpha csatornánál 2008 decemberében szerzett jelentős részesedést, azóta viszont csupán ottani reklámbevételei körülbelül 45 százalékkal csökkentek, és többi pénzügyi forrása is hasonlóképpen apadt.

Az RTL január 5-én jelentette be, hogy 70 százalékos részesedését eladja Dimitrisz Kontominasz görög vállalkozónak, aki eddig is 30 százalékot birtokolt az Alphából, így a jövőben a tévécsatorna egésze felett ő rendelkezhet. Az RTL-csoport ügyvezető igazgatója, Gerhard Zeiler úgy fogalmazott, örül, hogy találtak egy olyan megoldást, amely mindenkinek jó, és az Alpha folytathatja tovább a sugárzást.

A luxemburgi bázisú RTL-csoport - Görögországon kívül - Európa kilenc országában van jelen: Magyarországon is több csatornát birtokol, az RTL Klub mellett többek között a Cool, a Film+, a Sorozat+ és a Prizma is hozzá tartozik.