Eladó a Knight Rider KITT-je

Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai autókereskedésben árulják a nyolcvanas évek szuperkocsiját, a Knight Rider-ben feltűnt, a sorozatban beszélni is tudó KITT-et.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg alig akadt fiú, aki annak idején ne irigyelte volna a David Hasselhoff által alakított Michael Knight csodaautóját, a Knight Művek által erősen átalakított Pontiacot. A KITT (Knight Industries Two Thousand) nevű járgány nem csak ellenállt a legnagyobb csapásoknak (csak a thermo-lézer tudott nagyobb kárt tenni benne az egyik epizódban), de hihetetlen gyorsan is ment, gyakorlatilag bármilyen terepen, és az ember akár el is szunyókálhatott vezetés közben, hisz olyankor a számítógép egyszerűen átvette az irányítást.

A sorozatban KITT beszélni is tudott, a végére pedig már némi humorérzékre is szert tett, így útitársnak sem volt utolsó. Nos, aki megveszi a kaliforniai Dublinban árusított kocsit, annak természetesen le kell mondania ezekről az extrákról: a műszerfalon megtalálható ugyanis az összes, filmben látott gomb, de többségüket hiába nyomogatja az ember - az egyetlen, amire a kocsi valóban képes, az elején található piros fény kibocsátása, a jellegzetes hang kíséretében.

Ennek ellenére busás ára van, amin azért így sincs mit csodálkozni, hisz kultikus járműről van szó - igaz, nem ez volt az egyetlen darab, melyet felhasználtak a sorozatban. De nem csigázzuk tovább az esetleges érdeklődőket: KITT eladási ára öt dollár híján 150 ezer, ami közel 28 millió forintnak felel meg. A jelenlegi tulajdonos, Johnny Verboek szerint úgyis csak egy gyűjtő (vagy esetleg egy múzeum) vásárolja meg az autót, ugyanis, mint mondta, KITT utcai használatra már alkalmatlan.