Vágólapra másolva!
Olvasóink háromnegyed részének legalább két tévékészüléke van otthon, azaz nem esik kétségbe, ha épp a konyhában szöszmötöl, amikor kezdődik kedvenc híradója.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 1957. február 23-án indult a kísérleti televíziós adás, de akkoriban a lakosság még nem kapkodott a készülékek után. Az első magyar gyártású televízió az akkori, havi átlagkereset hétszeresébe került, és az Orion AT 501-es fekete-fehér készülék is legjobb esetben a magyar adó heti, legfeljebb húszórás adása mellett, talán egy-két külföldi adót fogott be, természetesen ma már élvezhetetlennek tűnő minőségben, monóban.

1957 nyarán nagyjából ötezer készülék volt az országban, ma már minden lakosra jut legalább egy. Ma, mikor az MTV-nek már 170 ezer órányi archívuma van, Európában négyezer tévé működik, itthon pedig nagyjából hetven csatorna fogható magyarul, a tévé nem luxuscikk: olvasóink 95 százaléka rendelkezik otthoni készülékkel.

Bő hatezer szavazat érkezett feltett kérdésünkre. 2370 olvasónk (39%) válaszolta, hogy kettőnél is több tévé található otthonában, ugyanakkor 34,4% jelezte, hogy két készülék van házában, lakásában. Mindössze egy tévével bír a rovat olvasóinak 21,3 százaléka, ugyanakkor 0,6 százaléknak nincs televíziója, de épp tervezgeti a vásárlást. 290 olvasónk (4,8%) nem tart otthon hagyományos tévét: ők talán épp modernebb megoldásokat választanak.