Bíróság elé állítanák a Szökés fegyencét

Vágólapra másolva!
A nyomozást végző rendőrök sürgetik a vádemelést Lane Garrison ügyében, aki tavaly decemberben okozott halálos kimenetelű balesetet.
Vágólapra másolva!

Lane Garrison, a Szökés laza Tweenerje három tinédzsert furikázott Beverly Hills utcáin, amikor sportkocsijával egy fának csapódott. Az autóban ülő tizenhét éves fiú a balesetben életét vesztette, és a velük utazó két tizenöt éves lány közül az egyik súlyosan megsérült. A karambol során Garrison bizonyult a legszerencsésebbnek - más kérdés, hogy mi várhat rá a bíróságon.

Ő vezette ugyanis az autót, ráadásul a szemtanúk szerint szemlátomást ittas volt - nyilatkozta Mitch McCann őrmester még decemberben. Azóta a rendőrségi vizsgálat is bebizonyította, hogy Garrisonnak a megengedettnél magasabb volt a véralkoholszintje, ráadásul kokainfogyasztásra utaló nyomokat is találtak a vérében.

McCann egy decemberi sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy Garrisont legalább hat-nyolc hétig nem tudják vád alá helyezni, akkorra zárul le ugyanis az alapos nyomozás (az eset december 2-án történt). A vizsgálat azóta lezárult, a nyomozást végző rendőrök pedig meg is kérték az illetékes ügyészeket, hogy emeljenek vádat, de az ügyet egyelőre elnapolták.

Innentől fogva azonban már csak idő kérdése, hogy a színész mikor kerül a bíróság elé ittas, illetve kábítószeres befolyásoltság alatti vezetés, valamint gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával. Garrison ügyvédje, Harland Braun nem kívánta kommentálni az ügyet, mint ahogy maga a színész sem nyilatkozott a sajtónak.