A hányinger kerülgetett ettől az idegen bolygótól

Azt hittük, hogy végre érkezett egy olyan játék az októberben debütált PlayStation VR mellé, ami sokkal több egy sima techdemónál, ám a Crytek alkotása hiába biztosít egy precízen kidolgozott, lenyűgöző virtuális világot, a látványos környezet mellé csak unalom és némi rosszullét jár.

A Crysis-játékokról elhíresült Crytek legújabb alkotása, a Robinson: The Journey a távoli jövőbe, a Tyson-3 névre keresztelt bolygóra kalauzolja a játékost, ahol egy tízéves kisfiú, Robin irányítása lesz a feladatunk.

Hősünk egy lezuhant űrhajó egyetlen túlélője, és a Sony virtuális-valóság-sisakját a fejünkbe húzva

az a cél, hogy felfedezzük a dinoszauruszok lakta különleges planétát.

A játékmenet leginkább egy kalandjátékra emlékeztet, és miközben végtelenül egyszerű feladatokat oldunk meg, szép lassan az is kiderül, hogy miért és miképp keveredtünk az Isten háta mögötti világba.

Leesett állal a dzsungelben

A Crytek mindig arról volt híres, hogy a grafikát a maximumra járatják a játékaikban, és ez alól a Robinson: The Journey sem kivétel. A PlayStation VR-ról szóló tesztünkben már panaszkodtunk egy sort, hogy a megjelenéskor elérhetővé vált programok jelentős része meglehetősen közepes látvánnyal bírt, a Robinson viszont egész más kategória.

A Robinson: The Journey világa és látványa lenyűgöző, jelenleg ez a legszebb játék, ami elérhető PlayStation VR-ra Forrás: Sony

A minőség és a részletesség ugyan itt sem ér a hagyományos játékok színvonalának nyomába (a videó se tévesszen meg senkit), de a többi VR-címhez képest a Crytek munkája kifejezetten gyönyörű, és ami még ennél is fontosabb, van atmoszférája. A helyszín egy buja dzsungelekkel borított bolygó, és

a fejlesztők tényleg mindent beleadtak, hogy a sisakkal a fejünkön körbefordulva leessen az állunk.

A felénk magasodó űrhajóroncsok és pálmafák, a sűrű növényzet, a csordogáló patak, a vízesés, a pára, a növények, és a folyamatosan felbukkanó lények összhatása tényleg hihetetlenül meggyőző, hirtelen értelmet nyer a sisak és a virtuális valóság, és a Robinson: The Journey legjobb része, amikor rácsodálkozhatunk a ránk váró négy terület újdonságaira.

A kalandunk egy mentőkabinban kezdődik, aztán szép fokozatosan felfedezzük az idegen világ dzsungelét és élővilágát Forrás: Sony

A PlayStation 4 Pro-tulajdonosok ráadásul külön örülhetnek, hiszen az erősebb hardverrel felszerelt konzol jobb minőségű textúrákat, magasabb felbontást, kidolgozottabb tereptárgyakat, nagyobb látótávolságot és az alap PS4-nél sokkal szebben bevilágított helyszíneket varázsol a szemünk elé.

Szép ez a bolygó, de most már mennék haza

A kaland egy döbbenetesen jól kidolgozott mentőkapszulában kezdődik, az irányítás elsajátítása után kilépünk a szabadba, szájtátva körbefordulunk, majd nekiállunk magának a játéknak. Idegen bolygó, egy elszigetelt kissrác, dinoszauruszok minden sarokban – ez így elég izgalmasnak hangzik, de ha valaki azt hiszi, hogy az amúgy szörnyű A Föld után című filmet játszhatja újra, az bizony csalódni fog.

A Robinson: The Journey ugyanis leginkább egy Dóra, a felfedező epizódra hasonlít.

A játékidő jelentős részében tényleg roppant egyszerű logikai feladatokat kell megoldani: tárgyakat pakolunk a levitációs kütyünk segítségével, gyűjtögetünk, szerelünk, életet lehelünk mindenféle gépezetekbe, beszkenneljük az utunkba kerülő lényeket, sétálgatunk ide-oda, sziklát mászunk, és mindeközben a nyomunkban liheg egy lebegő gömbdroid, ami nemcsak beszél hozzánk, de alkalmanként még az irányítást is átvehetjük felette.

Nem vagyunk egyedül: egy lebegő gömbdroid és egy cuki T-rex bébi és elkísér minket a kalandunkra Forrás: Sony

Az izgalmakat szinte teljesen mellőző feladatmegoldást ráadásul az sem dobja fel, hogy van egy amúgy jópofa kölyök T-rexünk, akivel mindenféle interakcióba kerülhetünk.

A Laika névre hallgató őslénnyel lehet bújócskázni, adhatunk neki egyszerűbb feladatokat, sőt még a kisebb dinoszauruszokat is elüldözi, de a cukiságfaktor hamar veszt az erejéből, és nagyjából egy óra után már sem a dinó haver, sem a látványos környezet nem képes feledtetni, hogy

játékmenet szempontjából a Robinson: The Journey nem egy maradandó alkotás.

A feszültségnek (leszámítva a falmászós, őshüllős pillanatokat és a fináléra időzített lopakodós részt) és eredeti ötleteknek híján lévő játékra igen hamar rá lehet unni, ami azért is nagyon lelombozó, mert a Robinson mindössze négy óra alatt kipörgethető, és a sztori lezárultával maximum akkor vesszük újra elő, ha az ismerőseinknek akarjuk megmutatni a virtuális dinókkal teli dzsungelt.

A legtöbb időt a sétálás és a tárgyak mozgatása viszi el. Utóbbi legalább levitálva történik, ami azért nem olyan rossz móka Forrás: Sony

A Crytek játékáért ráadásul egy hagyományos konzolos program árát kell kifizetni, tehát bolttól függően akár 15 000 forintnál is többet, ami azért kicsit erős egy négyórás kalandért, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy lesz, aki még ennyi időt sem fog eltölteni vele.

Nem bírja a gyomrunk

A Robinson: The Journey a hagyományos DualShock 4 kontrollerrel irányítható (a Move-os megoldás most nem játszik): a bal analóg karral tudunk mozogni, a jobbal pedig nézelődni.

Virtuális valóságról lévén szó, természetesen foroghatunk körbe a nappali közepén, de ez elég fárasztó, a kábelek miatt nem túl kényelmes, és picit veszélyes is (hiszen el vagyunk zárva a külvilágtól), így mindenki a DS4 segítségével fog navigálni.

Vannak ugyan dinoszauruszok, de ennél azért jóval több izgalmat vártunk egy lakatlan bolygótól Forrás: Sony

Igen ám, de ahogy azt a PSVR-tesztünkben is említettük, az agy nem mindig bírja a virtuális valóságot, és a Robinson esetében ez hatványozottan igaz. A játékban eleve nem lehet szaladni, mindig csigatempóban lépkedünk (ezért is négy óra a játék, nem csak három), de a virtuális forgolódás így is durván be tud zavarni a szervezetünknek.

A nézelődéshez beállíthatjuk, hogy a jobb analóg kart forgatva folyamatosan mozogjon a kép, vagy „pöckölésre” ugorjon egy szeletet, ám egyik megoldás sem tökéletes. Míg az előbbi szép lassan tompa fejfájáshoz vezetett, addig az utóbbi idővel konkrét

hányingert okozott, amit természetesen azonnal követett a sisak levétele és a játék szüneteltetése.

Persze felfoghatjuk ezt úgy is, hogy ennek hála jócskán kitolható a játékidő, hiszen rövid időre rendszeresen meg kell szakítani a távoli bolygó felfedezését, de sok ezer forint kicsengetése utén nem biztos, hogy mindenki ilyen pozitívan áll majd hozzá a játék hatására jelentkező gyomortáji émelygéshez.

Valahol félúton

A Robinson: The Journey előrelépés a PSVR-játékok között, hiszen megmutatja, hogy igenis lehet szép és lehengerlő virtuális világokat alkotni, ugyanakkor mintapéldája annak is, hogy még a sokat látott fejlesztők sem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a nyakukba szakadt lehetőséggel.

Laika, a házi dinónk simán elkergeti a kisebb őshüllőket, igazi házőrző típus Forrás: Sony

A Crytek játéka egy varázslatos és izgalmas helyre repíti a felhasználókat, azonban emlékezetes kalandok helyett csak olyan monoton és nem túl inspiráló feladatokat kapunk, amelyek gyorsan a földbe állítják a kezdetben még tökéletesen muzsikáló VR-élményt.

Mindez a horribilis árcédulával és a játék közben jelentkező nem túl kellemes tünetekkel párosítva nem igazán meggyőző, szóval továbbra is várnunk kell arra, hogy egy olyan program érkezzen a PlayStation VR mellé, ami mind a látványával, mind a játékmenetével lenyűgöz minket – egy ilyen játékért még egy kis fejfájást is bevállalnánk cserébe.