Egy perc alatt a Föld körül PC-vel

Vágólapra másolva!
Gondolta volna, hogy a Niagara-vízesés és az Eiffel-torony csupán néhány kattintásnyira esik egymástól? A Google Keyhole nevű szoftvere segítségével a karosszékben ülve az egész Földet bebarangolhatjuk néhány perc alatt.
Vágólapra másolva!

A népszerű internetes keresőjéről ismert Google cég tavaly ősszel vásárolta fel a háromdimenziós, digitális térképmegoldásokat fejlesztő Keyhole (azaz "kulcslyuk") nevű céget. A társaság egy olyan online szolgáltatást dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók otthoni számítógépeiken keresztül virtuálisan végigbarangolhassák a Földet. Mivel a bolygónk teljes felületét lefedő műholdképek, térképadatok több mint 12 terabájtnyi - azaz több mint 12 ezer gigabájtnyi - tárhelyet foglalnak el, az ezekben való böngészésére egy speciális szoftverrel van lehetőség: a Windows operációs rendszerrel használható Keyhole 2 LT alkalmazás mindig a bolygónk épp megtekintett kis darabját lefedő képeket "streameli", azaz küldi át a felhasználó PC-jére az interneten keresztül.

Átlagos PC-vel is indulhat a túra

A Keyhole szoftverből kétféle változat is elérhető, az NV jelű verzió többek közt a Mars bolygó felületének virtuális böngészését is lehetővé teszi, ám kizárólag Nvidia grafikus lapkát tartalmazó videokártyával szerelt PC-ken futtatható. Az egyszerűbb használhatóság miatt mi az LT verziót próbáltuk ki, s ennek működését mutatjuk be. Az alkalmazás szinte bármely átlagos, egy legalább 500 megahertzes processzorral, 128 megabájt memóriával s 16 megabájtos, 3D-gyorsítós videokártyával felszerelt számítógépen elfut - tapasztalataink szerint azért legalább egy 1 gigahertzes PC javallott a kényelmes használathoz. Bár a program minimum 128 kilobites letöltési sebességű netkapcsolatot igényel, úgy láttuk ennél gyorsabb eléréssel érdemes kipróbálni, mivel a virtuális Föld felületére közelítve a Keyhole-nak a részletesebb megjelenítés miatt egyre nagyobb felbontású műholdképeket kell letöltenie. Ez teszi lehetővé, hogy az eleinte pixelhegyekből álló területek fokozatosan egyre élesebbé, részletesebbé válnak, ez a folyamat azonban akár egy fél-egy percet is igénybe vehet.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Indítását követően a programban rögtön a virtuális földgömb tárul a felhasználó elé, melyet az egérkurzorral lehet a kívánt irányba forgatni. A jobb áttekinthetőség végett az F11 billentyű lenyomásával bolygónkat teljes képernyős nézetben is megtekinthetjük, a menükhöz való újbóli visszatéréshez pedig szintén ezt a gombot kell lenyomni mégegyszer. A Föld "űrnézete" már önmagában pazar látványt nyújt - jól kivehető például rajta az Atlanti-óceánon észak-dél irányban végighúzódó Közép-atlanti hátság éppúgy, mint a Himalája vonulatai. Amennyiben kifejezetten egy várost vagy országot szeretnénk gyorsan megkeresni, angol nevének a jobb alsó sarokban lévő szöveges formba való begépelésével ezt gyorsan megtehetjük, a földgömb ekkor automatikusan a kívánt régióra forgatja magát. A plusz és mínusz gombokat nyomogatva közelebb vagy távolabb mehetünk egy adott régióhoz - a jobb alsó sarokban még "magasságunkat" is leolvashatjuk lábban. A Page Up/Page Down gombokkal a kamera látószögét dönthetjük előre és hátra, ami a térben való eligazodást könnyíti meg.

Az, hogy mennyire közelre lehet ráközelíteni egy adott területre, városonként eltérő: Budapestet például 1000-1100 láb, azaz mintegy 300 méteres "magasságból" szemlélhetjük jó minőségben, egyes, nagyobb felbontású műholdképekkel lefedett városokra - például Las Vegasra, Amszterdamra, Tokióra - még ennél is jobban nagyíthatunk, akár egy-egy utcán tartózkodó ember sziluettjét is kivehetjük. A programmal lekérhető műholdképek frissítése azért elég bizonytalan: míg egyes amerikai városok esetében elég friss fotókra bukkantunk, más területeken sokszor csupán sötét foltokkal vagy többéves, nem túl aktuális felvételekkel kellett beérnünk.

Pazar látványosságok, sötét foltok

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Sajnos a Keyhole-ban hazánknak csak egy részét - a Balaton keleti csücskétől Kecskemétig bezárólag - lehet részletesen megtekinteni, ám a főváros egy-egy nevezetességét - például a Parlamentet vagy a Hősök terét - elég könnyen kiszúrhatjuk a virtuális földfelszínen. A turisztikai látványosságok feltérképezéséhez érdemes a bal oldali menü Keyhole feliratú fülét kiválasztva a "Keyhole Community BBS" pontot kipipálni, ekkor ugyanis megjelennek azok az érdekes helyeket jelölő pontok, amelyeket más felhasználók vittek fel a rendszerbe. Egy ilyen jelölőponton keresztül könnyen megtalálhatjuk például a Planetáriumot, a 0. kilométerkövet, a Szent István-bazilikát, a Közlekedési Múzeumot vagy például a Lehel téri piacot, de egy budapesti lakos még saját házát is viszonylag könnyen megkeresheti a műholdképen.

Természetesen a szoftverrel a külföldi országok nevezetességeit is megszemlélhetjük madártávlatból. Megtekinthetjük például a magasból az Eiffel-tornyot és a New York-i Szabadság-szobrot vagy a moszkvai Vörös teret - bár például Sydney helyét csupán egy pont jelzi egy zöld felületen. Bár számos látványosságot a térképen barangolva is megtalálhatunk, érdekes helyekért érdemes felkeresni a Keyhole fórumát is. Itt ugyanis az egyes felhasználói üzenetekhez kapcsolódóan olyan fájlokat is letölthetünk, amelyeket megnyitva a szoftver a benne megadott koordinátára ugrik.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Egy ilyen fórumbejegyzés nyomán leltük fel például a Los Angeles mellett lévő Hollywood felirat helyét (ez egyébként nem is látszódik rendszerben, mivel a betűit oldalról lehet látni, a műholdkép pedig felülről készül), a londoni Big Bent vagy például a Microsoft redmondi központját. A közösségi oldal egy másik szekciójában a napi hírekhez kapcsolódó helyszíneket kereshetünk fel: itt legutóbbi belépésünkkor többek közt az Egyesült Államokban nemrég kitört Mount St. Helens vulkánról, valamint a dubaji Burj al-Arab luxusszállodáról találhattunk műholdképeket. Az utóbbi helyszín legutóbb annak kapcsán került a hírekbe, hogy helikopterleszállóján nemrégiben a két teniszcsillag, André Agassi és Roger Federer tartott edzést.

Tapasztalataink szerint a Google Keyhole funkcióit leginkább csak az Észak-Amerikában élők tudják kihasználni. A nagyobb észak-amerikai városokban a szoftver ugyanis valós térképként használható: kilistáztathatjuk benne például az utak, utcák neveit, de a Keyhole képes megjeleníteni többek közt a helyi éttermeket, iskolákat, élelmiszerboltokat, bankautomatákat de például a metró- és buszmegállókat (szerencsés esetben még a menetrend online elérhetőségét) is megtalálhatjuk a rendszerben. Sajnos ilyen jellegű, intelligens funkciók használatára Magyarország esetében nincs mód, s a műholdképes lefedettség is erősen részleges. Ennek ellenére játékból is érdemes kipróbálni a Keyhole 7 napig ingyenesen használható tesztverzióját különösen azoknak, akik nem elégszenek meg a hagyományos földrajzi atlaszok sivár képi világával.

Straub Ádám