Kínai kijelzőt kap az olcsó iPhone

Vágólapra másolva!
Nem kért a Samsung kijelzőgyára a filléreskedő Apple-ből.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben érkezett információk alapján most már szinte tényként kezelhető, hogy jövő tavasszal végre frissül az iPhone SE termékcsalád. A negyedik generációs modellre megérheti várniuk a vevőknek, az iPhone 13 volt a kiindulási pont a megtervezésekor, így kinézetre egy modern eszköznek ígérkezik, az előlapi Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó helyett már kijelzőszigetbe épített Face ID-vel rendelkezhet.

apple iphone se
Az iPhone SE 4 is maradhat az egyetlen hátlapi kamera használatánál, a hírek szerint 48 MP-es lesz a szenzor
Fotó: AB / Unsplash

A napokban IT Home újabb belsős értesüléssel állt elő az iPhone SE 4 kapcsán, forrásai szerint a telefonba exkluzívan a kínai BOE fogja szállítani az OLED érintőkijelzőt. Mellette a szintén kínai Tianma és a Samsung Display tettek még árajánlatokat, az előbbi minőségi problémák miatt esett ki a versenyből, míg az utóbbi nem volt hajlandó darabonként 25 dollárért vállalni a panelek gyártását, a végső ajánlata 30 dollár volt.

A források szerint ez volt a legjobb árajánlat a három közül, de az Apple mégis drágállta.

A panelek egyetlen beszállítótól való beszerzése nem ideális az Apple számára, kevésbé volna rizikós szimultán több cégtől rendelni ugyanazt az alkatrészt. Mindeközben viszont az Apple állítólag csökkenteni kívánja a Samsung kijelzőgyártó leányától való függőségét, plusz a kevéske profit miatt valójában a Samsung sem lelkesedett az iPhone SE 4 kijelzőjének gyártásáért.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!