Agyi implantátum gyógyíthatja meg a vakságot

agyi implantátum Neuralink
Vágólapra másolva!
Elon Musk cége fejlesztette ki a technológiát, amely visszaadja a látást. Az agyi implantátum már működik, és csak egyre jobb lesz!
Vágólapra másolva!

Korábban csak egy sci-fi filmbe illő fantazmagóriának tűnt, hogy az emberek agyába épített implantátumokkal orvosolják a betegségeket vagy egyéb fiziológiai problémákat, ám ez ma már a valóság. 

agyi implantátum Neuralink
A vakság hamarosan gyógyítható lesz!

A Nauralink nevű, kifejezetten erre az irányzatra specializálódott vállalat ugyanis a közelmúltban több erre irányuló sikeres kísérletet hajtott végre. A kutatásaik számos területet érintenek, és többek között vizsgálják az emberi látással kapcsolatos problémákat, valamint azok megoldását is. 
Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti hatósága, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (Food and Drug Administration, FDA) 2023 májusban hagyta jóvá a cég első kísérletét. Elon Musk cége pedig iszonyú rövid alatt döbbenetes eredményeket ért el. Olyan eredményeket, amelyek alapvetően változtathatják meg mindazt, amit a vakságról gondoltunk, és ami forradalmi változást okozhat a látássérültek életminőségének javulásában. 

Mire képes Elon Musk Neuralink-chipje?

A Blindsight névre hallgató termék tehát egy agyba ültetett, agyhoz kapcsolt mesterséges, ember alkotta eszköz. Amely speciális anyagból készült szálakat tartalmaz, maga a beültetéshez pedig nagy precizitású robot segítségét is igénybe veszik. A szerkezet működéséhez szükséges energiát pedig egy apró, tölthető és cserélhető akkumulátor biztosítja. 

Az állatkísérletek során igen jó eredményeket értek el, hiszen majmokon már tesztelték az eljárást, és az ő látásuk visszatért. Tehát sikerült a vakságot az esetükben. Hamarosan pedig megkezdődhetnek az emberi terápiák is.

Azt egyelőre még nem részletezték, hogy a látássérülés milyen típusait képesek ily módon orvosolni. De azt igen, hogy a kép minősége egyelőre még távolról sem tökéletes.

Elon Musk szavai szerint olyan, mint amit a nyolcvanas évek végének legendás Nintendo-konzolja által produkált. Tehát a látvány még pixeles, a mozgások nem folyamatosak, viszont azt, hogy e téren óriási fejlődési potenciál van még a technológiában. Állítólag már nem kell sokat várni, és a végeredmény teljesen megközelítheti azt, amit a valóságban látunk. Musk egyébként azt is kiemelte, hogy a kutatás során egyetlen állat sem halt vagy sérült meg. 

Nem előzmény nélküli az agyi implantátum

Nem a látás az egyetlen terület, amelynél sikerült igen jó eredményeket felmutatnia a cégnek. A Neuralink mostanában jelentette be, hogy a mozgásszervi problémákkal küszködőknek is reményt jelenthetnek a fejlesztéseik. Be is mutattak egy lebénult emberi pácienst, aki az elméjével volt képes irányítani egy számítógépet. Egészen pontosan a kurzort tudta mozgatni, és sakkozni tudott a gépen másokkal. Itt tehát már az emberek történő vizsgálatokig is eljutottak, és a hírek szerint a beteg jól van, szépen gyógyul. 
Ez utóbbi esetben 64, speciális anyagból készült szálakat ültetnek az agy egy bizonyos részébe.

agyi implantátum Neuralink
Nem előzmény nélküli az agyi implantátum

Ezek a szálak annyira vékonyak és olyan érzékenyek, hogy magát a beültetés programozott robot végzi. E szálak ezt követően lehetővé teszik az implantátum számára, hogy az agytól kapott jeleket egy szoftvernek küldje el, amely feldolgozza azokat, és értelmezi, hogy a vezérlő, azaz a személy hogyan döntött a mozgásról. 

Ez lesz a jövő?

Nagyon úgy fest, hogy a látás esetében a szem és az agy összekapcsolása során a Neuralink technológiai forradalmi áttörést jelenthet. És ugyanezt mondhatjuk el a mozgásról is, tehát két olyan területről, amely az emberi élet számára létfontosságú. Sokan nem hittek benne, de nagyon úgy fest, hogy az Igazi Vasembernek nevezett Elon Musknak igaza volt. Az agyi implantátumoknak tényleg nemcsak a sci-fi filmekben, hanem a valódi életben is van jövőjük, sőt, lassan azt mondhatjuk, hogy már jelenük is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!