Csődbe ment a mobiltelefonokat gyártó cég

cat s75 okostelefon
A gyártó korábbi készülékeihez hasonlóan a CAT S75-öt sem kell túlságosan félteni
Vágólapra másolva!
Elveszíthetik a műholdas kommunikációs funkcióikat a kompatibilis termékei.
Vágólapra másolva!

Jelentős veszteséget szenvedett a strapabíróra tervezett mobilok piaca, január elején szárnyra kapott pletykákat megerősítve csődöt jelentett a brit Bullitt. A magyarázat szerint a rendkívül komoly piaci verseny jelentette a vesztét, nem bírta a Samsunghoz hasonló márkák nyomását.

Nem tudni, hogy mi lesz a CAT S75-tel és a Motorola Defy Linkkel Forrás: CAT

A többek közt Motorola, CAT, továbbá JCB márkájú strapamobilokat is gyártott Bullitt megmentésére volt terv, a műholdon keresztüli kétirányú chatelés lehetővé tételében látta a kiutat a vezetőség, a CAT S75-ben ez meg is valósult. A funkcióhoz szükséges szoftvert és havidíjas szolgáltatást a saját műholdas üzletágán keresztül biztosította a Bullitt, ezt próbálta a végső időszakban egy különálló cégbe kiszervezni, de végül kifutott a tőkéből.

Egyelőre nem világos, hogy a csőd miatt mi történik majd a CAT S75 műholdas kommunikációs funkciójával, ráadásul nem csak ezzel a termékkel, hanem az Androiddal és iOS-szel egyaránt kompatibilis Motorola Defy Satellite Link mobilkiegészítővel is nyújtotta ugyanezt a szolgáltatást. Hacsak nem sikerül valahogy mégis életben tartani a műholdas üzletágat, akkor a CAT S75 kritikus funkciót fog elveszíteni, a Defy Link pedig papírnehezékké válhat.

Egyelőre arról szólnak a hírek, hogy minden dolgozóját leépítette a Bullitt, ami nem hangzik rózsásan.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!