A bűnügyeket feldolgozó true crime-videók letarolták a YouTube-ot

A True Crime YouTube csatornák egyre népszerűbbek.
A True Crime YouTube csatornák egyre népszerűbbek.
Vágólapra másolva!
Valódi bűncselekményeket járnak körbe elhivatott profik és amatőrök, sokszor a nézőket is bevonva a múlt feltárásába. A nézők pedig imádják az efféle online nyomozásokat.
Vágólapra másolva!

Az emberek mindig is vonzódtak az igazi bűncselekményekhez, azok feldolgozásához, felelevenítéséhez. Már a középkorból is fennmaradtak olyan dokumentumok, amelyek ezzel foglalkoztak, a XX. században pedig rengeteg ilyen magazin, rádió- és tévé műsor fókuszált kifejezetten erre a témára, meglovagolva a hatalma érdeklődést.

Teljesen magától értetődő, hogy az ilyen típusú tartalmak megjelentek a hagyományos televíziózást lassanként kiváltó internetes streaming felületeken is. A Netflix, az HBO és az Amazon profi műsorai mellett a YouTube-on is megjelentek az ilyen jellegű anyagok. Ezeket jellemzően sokkal kisebb költségvetésből készítik, a körítésük nem annyira professzionális, viszont az emberek, talán pont ezért is, de meg vannak őrülve ezekért, az úgynevezett true crime videókért. 

Fókuszban a misztikus bűnügyi történetek

Ezek sajátossága, hogy a műsorok készítői olyan valódi bűneseteket járnak körbe, amelyeket valamilyen misztikum övez. Tehát például emberek tűntek el nyomtalanul, az áldozatokban volt valami közös rejtélyes kapocs, vagy az elkövetőknek veszett nyoma, esetleg maradt örökre homályban a motivációjuk. Azaz a bűnügyi történeteket körüllengi valamilyen megfoghatatlan misztikum. 
Az úgynevezett true crime YouTube-videók, illetve maguk, az igazi bűnügyi történetekkel foglalkozó youtuberek azért válhattak iszonyatosan népszerűvé, mert nem az számít, hogy milyen a képi világ. Nem az, hogy mennyire jóképű a műsorvezető, hogy hogyan csinál magából majmot a kamera előtt, hanem hogy hogyan képes felkészülni egy-egy esetből, milyen adatokat szerez be, mennyire képes sokoldalúan körbejárni egy-egy ügyet. Gyakorlatilag összegyűjti az innen-onnan beszerezhető információkat, azokat rendszerezi, és emészthető formában prezentálja a közönségének.

Miért népszerűek a megtörtént bűneseteket feldolgozó történetek?

Ráadásul sokszor magukat a nézőket is bevonják, hiszen lehetővé teszik számukra, hogy különféle interaktív felületeken, így például a videók mellett futó chatfalon, vagy nyílt fórumokon maguk is kifejtsék teóriáikat. A tartalomgyártók sokszor csak a kezdő lökést adják meg igényesen létrehozott true crime YouTube-videóikkal a tömegeknek, akik szeretnek gondolkodni, vágynak arra, hogy a dolgok mögé lássanak és megfejtsenek egy-egy rejtvényt. Tehát az ilyen típusú anyagokat azok kedvelik, akik értékelik az agytornát, a szellemi tevékenységet az oly gyakori, hitvány és obszcén szórakoztatás helyett. 
Ez egyben persze azt is jelenti, hogy ezek a valódi bűncselekményekkel foglalkozó anyagok általában nem rövidek. Bizony rájuk kell szánni az időt, az energiát és a figyelmet. Sokan azt hitték, hogy erre a mai világban már nincs igény, azonban a számok, a nézettségi adatok kőkeményen rájuk cáfolnak. A statisztikák szerint az emberek ugyanis imádják az ilyen jellegű tartalmakat. Jelenleg a legnépszerűbb, azaz legtöbb feliratkozóval rendelkező YouTube csatornák között több olyan is akad, amely erre a true crime területre pozicionálta magát. 

Magyar true crime-csatornák is vannak

A stílus őshazája az Egyesült Államok, ott indultak ugyanis az első true crime YouTube-csatornák. Ha valaki jól beszél angolul, mindenképpen ajánljuk neki Random és GV Cooper csatornáját, akik tényleg minőségi anyagokat tesznek le az asztalra. 
De ha valaki, érthető okokból inkább a magyar nyelvű videókat preferálná, annak sem kell elkeserednie. Egy fiatal hölgy, Iza, régóta készít kifejezetten színvonalas true crime típusú videókat, továbbá meg lehet említeni még a BŰNtények és a Valódi Bűnesetek csatornát is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!