Óriási, országos leállás volt! A Telekom és a Vodafone szolgáltatásai is szüneteltek, rengeteg szerver leállt

Downdetector, hiba, internet
Vágólapra másolva!
Nagyon komoly gond volt a Telekom és a Vodafone hálózatában. Nemcsak a vezetékes, de a mobilszolgáltatás is összeomlott, rengeteg szerver teljesen leállt.
Vágólapra másolva!

Rosszul indul az új év a Telekom és a Vodafone ügyfelei számára. Ma a reggeli órákban már elkezdődött egy kisebb akadozás a vezetékes internetszolgáltatással, amit a Telekom jelzett is az ügyfelei részére egy üzenettel, amiben a hiba időtartamáig ingyen mobilnetet ajánlott az ügyfeleinek – már akinek van mobilinternet szolgáltatása.

Aztán a nap folyamán a hiba tovább erősödött, végül a mobiltelefon szolgáltatás is összeomlott és rengeteg szerver – köztük az Origo is – elérhetetlenné vált.

A Downdetetctor.hu oldal szerint az összes szolgáltató rendszerében gond volt, bár a Yettel ügyfelei részéről jóval kevesebb hibajelzés érkezett – közülük valószínűleg azok érzékeltek problémát, akik a másik két szolgáltató területén voltak, vagy az ő számaikat próbálták felhívni.
A bukdácsolás lassan a végéhez közeledik és a hiba okáról, valamint mértékéről megkérdeztük a Telekom, valamint a Vodafone képviselőit is. A Telekom részéről egyelőre ennyi válasz érkezett:

A Vodafone pedig a következő választ küldte:

„A Vodafone Magyarország ügyfelei január 2-án délelőtt rövid kimaradást tapasztalhattak a szolgáltatások működésében. A kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján nem voltak elérhetőek. A szolgáltató munkatársai a hibát elhárították, így a mobilszolgáltatások ismét zavartalanul működnek.

Előfordulhat azonban, hogy néhány mobilkészülék automatikusan nem csatlakozik újra a hálózathoz. Ezekben az esetekben egyszerű megoldás lehet a készülék újraindítása vagy repülőgép üzemmódba váltása, majd visszaállítása, amely megoldja a problémát.

Jelenleg a Vodafone ügyfélszolgálata túlterhelt, ezért a szolgáltató kéri az ügyfeleit, hogy az esetleges teendőkkel kapcsolatban a Vodafone Magyarország Facebook-oldalát látogassák meg, ahol további információkat találnak."

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!