Árat emel a Telekom

magyar telekom t-mobile
Budapest, 2012. július 17. Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Szolgáltatások és díjcsomagok havidíjai 15 százalékkal emelkednek márciustól, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak.
Vágólapra másolva!

Magyar Telekom 2024. március 1-től 15%-os áremelést jelentett be. A vállalt részéről „inflációkövető díjkorrekciónak" nevezett áremelés az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait érinti majd, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak.

Így tehát az otthoni internet-, tv- és telefon szolgáltatások, valamint a mobil hang- és net szolgáltatások havi díjai emelkednek és a perc- és SMS-díjakat, kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti, azok nem módosulnak. Ilyenek pl. az eseti netbővítők vagy a set-top boxok díjai.

A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.

A kép illusztráció Forrás: MTI/Mohai Balázs

Új havi díjaikat az előfizetők március 1. után a Telekom honlapján vagy a Telekom alkalmazásba belépve nézhetik meg. A kedvezményekkel csökkentett, forintra pontos díjakról a Telekom munkatársai szintén március 1-jét követően tudnak tájékoztatást adni.

Márciustól egyébként a Vodafone és a Yettel árai is megemelkednek majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!