Hamis iPhone-t kapott az Apple-től egy vevő

Apple, iPhone, iPhone 15 Pro, teszt
Kényelmesen simul a kézbe.
Vágólapra másolva!
Házhozszállítással rendelte az Apple webáruházából és amit kapott, az egy Android  rendszert futtató hamisítvány volt.
Vágólapra másolva!

Bizarr történettel állt elő egy brit férfi a Redditen, állítása szerint az Apple webshopjából rendelt iPhone 15 Pro mobilja egy kínai hamisítványnak bizonyult. A gyanú már akkor felmerült benne, mikor kivette a dobozból a készüléket, hiszen

kijelzővédő fóliával látták el az okostelefont, az Apple nem tesz ilyet.

I got a fake iPhone 15 Pro Max from Apple

Ettől függetlenül bekapcsolta a mobilt, az almás logót mutatott töltőképernyőt követően egy Apple iOS stílusúra témázott Google Android fogadta. A férfi azonnal felvette a kapcsolatot az Apple-lel az incidens miatt, a vállalat brit kirendeltsége az ügy azonnali kivizsgálását ígérte.

A jelenlegi legvalószínűbb magyarázat, hogy a mobilját szállítás során cserélték ki a hamisított okostelefonra, hiszen az Apple biztosan nem küldött neki kínai klónt.

Egyelőre nem tudni, hogy egyedi esetről van-e szó,

de a viszonylag meggyőzőnek mondható klóntelefon mellékelése felveti a gyanút, hogy valamiféle szervezett akcióról lehet szó a rendelések kiszállításával foglalkozó láncban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!