Halálos veszélyeket rejthet a Google térképe

google térkép, veszély, felszerelés, kirándulás, túrázás
Ha ismeretlen útvonalon idnulunk kirándulni, legyünk nagyon óvatosak!
Vágólapra másolva!
Ha ismeretlen helyre indulunk túrázni, semmiképpen ne támaszkodjuk teljesen a Google térképére, mert könnyen bajba kerülhetünk. Volt, aki már bele is halt ebbe.
Vágólapra másolva!

A modern technológia rendkívül hasznos eszközökkel látja el az embereket mindennapi tevékenységeik során, és a túrázás sem kivétel ez alól. A Google Térkép és más hasonló alkalmazások kiváló navigációs eszközök, amelyek segítenek megtalálni az utat ismeretlen helyeken. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az okostelefonok és digitális térképek nem mindig nyújtanak megbízható segítséget a túrázás során, és érdemes lehet a biztonság kedvéért hagyományos felszerelést is magunkkal vinni, főleg, ha ismeretlen terepre indulunk.

Ha ismeretlen útvonalon idnulunk kirándulni, legyünk nagyon óvatosak! Forrás: Origo

A Google Térkép halálos is lehet: újabb eset miatt változtatott a techóriás

Jó példa erre, hogy az elmúlt két hónapban több túrázó is eltévedt, és mentésre szorultak, miközben követték a Google Térkép által kijelölt, de a valóságban nem létező ösvényt a Mount Fromme-tól északra, egy meredek sziklákkal rendelkező területen a kanadai Vancouver közelében. Sajnos ugyanezen a területen volt már, hogy a Google a halálba vezette az eltévedt túrázót a nem létező turistaútvonalon.

Egy kutató-mentő csoport, a North Shore Rescue nemrégiben elérte a Google-t, hogy távolítsák el a nem létező ösvényt a térképalkalmazásából.

Miért veszélyes a Google Térkép alapján túrázni?

A Google Térkép (Google Maps) alkalmazás kényelmes és gyors megoldást kínál városi környezetben való navigációra, de a túraútvonalak esetében nem mindig a legmegbízhatóbb. A Google térképei gyakran nem tartalmazzák az összes turistaösvényt, különösen a kevésbé ismert vagy nehezen megközelíthető helyeken. De az még veszélyesebb lehet, ha nem létező túraútvonalakat mutat az online térkép. Emellett az alkalmazás a mobilinternet-függősége miatt megbízhatatlan lehet olyan helyeken, ahol gyenge vagy egyáltalán nincs térerő. De össze is szedtük pár pontban, miért nem javasoljuk, hogy kizárólag erre a rendszerre támaszkodjunk túrázás közben:

  1. Függőség az akkumulátortól: Az okostelefonok akkumulátora korlátozott időtartamra elegendő, és a Google Térkép használata energiát igényel. Túrázás közben az akkumulátor gyorsan lemerülhet, és ha nem rendelkezünk tartalékakkumulátorral, akkor elveszíthetjük az egyetlen navigációs eszközünket.
  2. Térképi hibák és adatfrissítés: A digitális térképek nem mindig pontosak vagy naprakészek. Terepen változások történhetnek, új utak jöhetnek létre, vagy régiek eltűnhetnek. Ha a Google Térkép nem frissült megfelelően, akkor téves információkat kaphatunk.
  3. Nincs jel vagy térerő: Túrázás során gyakran olyan területeken találhatjuk magunkat, ahol nincs mobiljel vagy gyenge a térerő. Ilyen helyzetekben az okostelefon navigációs funkciója nem működik megfelelően.
  4. Készülékhibák és üzemzavarok: Az okostelefonok nem hibamentesek, és bármikor üzemzavar vagy készülékhiba léphet fel, ami meggátolhat minket az útvonalunk követésében.

Miért érdemes hagyományos felszerelést használni?

Egy papír térkép és egy iránytű használata biztosítja, hogy mindig legyen egy megbízható navigációs eszközünk, függetlenül a mobil szolgáltatások elérhetőségétől. A papír térképek gyakran részletesebbek és pontosabbak a túraútvonalakat illetően, és segítenek jobban megérteni a terepet. Egy iránytű használatával pedig az irány megtartása is egyszerűbbé válik, főleg ha a GPS jel megszakad.

A megfelelő túraruházatra is ügyeljünk! Forrás: Origo

A papír térkép és az iránytű olyan alapvető navigációs eszközök, amelyek nem igényelnek akkumulátort, és mindig használhatóak, ezért, ha az okostelefonunk vagy más digitális eszközünk meghibásodik vagy lemerül, a papír térkép és az iránytű megbízható tartalékot jelentenek, hogy ne tévedjünk el a túra során.

Milyen felszerelést vigyünk magunkkal, ha túrázni indulunk?

• Papír térkép: Az adott terület térképe, amelyet jól olvasható és aktuális állapotban tartunk.
• Iránytű: Az egyszerű, de hatékony iránytű segít az irányok megtalálásában.
• Hagyományos számlálós lépésszámláló: Ezzel könnyen becsülhetjük meg a megtett távolságot.
• Vízálló zseblámpa: Fontos az esetleges sötétben vagy rossz időjárásban való tájékozódáshoz.
• Térképtáska vagy vízálló tok: Ezek megvédi a papír térképet és az iránytűt a nedvességtől vagy sérülésektől.
• Elsősegélycsomag: Mindig legyen nálunk elsősegélycsomag a váratlan sérülések vagy bajok esetére.
• Víz és szükséges élelem: Elegendő víz és élelem legyen nálunk, hogy a túra során hidratáltak maradjunk.

Az okostelefonok és a digitális navigációs eszközök mindemellett nagyon hasznosak lehetnek a túrázás során, de soha ne feledkezzünk meg a hagyományos felszerelésről. A papír térkép, az iránytű és más hagyományos eszközök megbízható biztonsági tartalékként szolgálnak, és segíthetnek megőrizni az irányítást az ismeretlen terepen. A túrázás mindig különleges kaland lehet, és a megfelelő felszerelés segít abban, hogy biztonságosan élvezhessük a természet szépségeit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!