Ez az elmúlt idők egyik legjobb játéka

Starfield, sci-fi, játék, teszt
A Starfield az év egyik legjobban várt játéka.
Vágólapra másolva!
Elképesztően látványos, komplex és iszonyatosan szórakoztató az óriási csinnadrattával beharangozott Starfield.
Vágólapra másolva!

Kőkemény, öldöklő harc folyik a videójátékos piacon, hiszen egy-egy sikeresebb darab akár dollármilliárdokat hozhat a készítőknek. A fejlesztők és a kiadók akár éveket is tölthetnek a nagyobb szabású programok fejlesztésével, hogy újat, és többet tudjanak mutatni, mint a riválisok. Az idei esztendő egyik legjobban várt ilyen grandiózusnak beharangozott alkotása a Starfield, amely az előzetes információk alapján olyannak tűnt, amely tényleg tovább tágíthatja az iparág határait.

A Starfield az év egyik legjobban várt játéka. Forrás: Origo

A több, mint egy évtizede készülő program rengeteg csúszás után 2023 őszének elején végre a boltokba került, Magyarországon is megvásárolható, és természetesen mi is kipróbáltuk, hogy mit tud, hogy tényleg olyan nagy szám-e, mint amilyennek hirdették.

Hamisítatlan sci-fi

A Starfield 2330 környékén játszódik, egy olyan elképzelt jövőben, amikor az emberiség már meghódította a galaxisunkat, megtelepedett az égitesteken, kolóniákat hozva létre, és az űrutazás már olyan mindennapos, mint most felszállni a buszra.

A grafika csodálatos, filmszerű. Forrás: Origo

Ebbe a környezetbe csöppen bele a játékos, aki egyszerű bányászként kezdi a karrierjét egy Isten háta mögötti hold mélyén. Egy nap azonban talál egy frissen feltárt sziklaüregben egy misztikus tárgyat, amely megváltoztathatja az egész fajunk jövőjét. Innen indul a kaland, amelynek során meg kell oldanunk ezt a rejtélyt, azaz, hogy mi is akadt a kezünkbe. Ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen ehhez fel kell fedezni az egész Tejutat, amely egyáltalán nem olyan békés, mint amilyennek elsőre látszik.

Az akció központi szerepet tölt be a játékban. Forrás: Origo

A galaxist ugyanis több egymással hadakozó frakció uralja, a zavarosban pedig kalandorok, kalózok, szerencsevadászok halásznak. És az is hamar kiderül, hogy erre a csodálatos kincsre, amely kaput nyithat az egész univerzum felfedezéséhez, mások is nagyon áhitoznak, akik szó szerint az életünkre törnek. A cél eléréséhez fel kell fejlesztenünk saját magunkat, szert kell tenni a világ egyik legerősebb űrhajórára és nem utolsó sorban szövetségeseket kell keresnünk. Mindehhez pedig rengeteg pénzre van szükség értelemszerűen, ami egy egyszerű bányásznak nem áll rendelkezésére.

Szabadon, mint a madár

Már az alapsztori is remek, de ami igazán kiemeli a Starfieldet a gigantikusra duzzadt játékóceánból, az az elképesztő méretű szabadság. Hiszen a kitűzött célok eléréshez gyakorlatilag végtelen számú út vezet. Fejvadászkodhatunk, küldetéseket hajthatunk végre, ritka nyersanyagokat kereshetünk, kereskedhetünk, sőt akár saját farmokat és bányásztelepeket hozhatunk létre. Mindezt pedig úgy, hogy szabadon kalandozhatunk a galaxisunkban, több, mint ezer bolygót fedezhetünk fel, és több tízezer olyan karakterrel kerülhetünk kapcsolatba, akinek saját neve, élete, múltja, motivációja és célja van ebben a kaotikus környezetben.

Fantasztikus űrkalandok várnak ránk. Forrás: Origo

A program nyílt világában oda és akkor mehetünk, ahova csak akarunk, azt csinálhatjuk, amit csak szeretnénk, gyakorlatilag korlátlanul, határok nélkül. Mi dönthetjük el, hogy a teljesen személyre szabott karakterünket milyen tulajdonságokkal ruházzuk fel, mit pakolunk az űrhajónkra, milyen legénységet toborzunk, melyik harcoló félhez csatlakozunk. Az említett égitesteken és a rajtuk lévő településeken szabadon barangolhatunk, minden egyes épületbe és szobába beléphetünk, mindent megvizsgálhatunk, akár lophatunk, rabolhatunk és gyilkolhatunk, de választhatjuk a teljesen törvényes utat is, valamint csatázhatunk a felszínen és az űrben egyaránt. Szürreálisan, döbbenetesen és felfoghatatlanul hatalmas a játéktér, amely az említett több tízezernyi szereplőnek, a saját flórával és faunával rendelkező bolygóknak köszönhetően szó szerint él és lélegzik. Egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, hogy egy szintetikus, steril környezetbe került, hanem sokkal inkább az, hogy egy alternatív valóságot lát.

Grafika, hang, hangulat, kezelés

Ebben persze óriási szerepet játszik a látvány, ami megteremti ennek az illúziónak az alapját. A fejlesztő, a Bethesda vadonatúj motorja, a Creation Engine 2, ami döbbenetes képi világ megteremtését teszi lehetővé. A grafika döbbenetesen részletes, lélegzetelállító, szó szerint olyan néha, mintha egy interaktív animációs filmet látnánk.

Választhatunk belső és külső nézetet egyaránt és így a Starfield egyszerre egy Doom-ot idéző akció, egy Tomb Raider-féle kalandjáték és űrhajó szimulátor, amelyet ráadásul megfűszereztek a városépítő és Minecraft-hoz hasonló programok sajátosságaival. A várakozásoknak megfelelően a hangok is rendben vannak, abszolút hitelesek, és így a hangulat hibátlan. A kezelést nagyon jól megoldották, igazán felhasználóbarát a vezérlés, viszont azt fontos megjegyezni, hogy a szoftver magyarul nem tud, legalábbis egyelőre.

Itt viszont muszáj leszögezni, hogy a Starfield egy teljesítményigényes játék. Szükség van hozzá egy erős hardverrel ellátott, külön videókártyával megtámogatott PC-re, vagy egy jobb Xbox (Xbox Series X/S, Xbox One) konzolra.

Mivel a fejlesztőcég, a Bethesda már a Microsoft tulajdonában van, ezért érthető okokból a nagy rivális PlayStation és Nintendo gépeken a szoftver nem érhető el.

Megéri az árát?

A Starfield egy fantasztikus alkotás, amely maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis számunkra. A játéktér gigantikus, a játékmenet elképesztően komplex és változatos. A küldetések, feladatok teljesítéséhez sokszor gondolkodni kell, és a játékidő elérheti a több száz órát is akár. Emiatt azoknak érheti meg érte kifizetni a 20 000 forintos árat, akik akarnak és tudnak is sokat foglalkozni vele. Ez nem olyan játék, amihez az ember leül, ha van öt perce vagy negyedórája. Azoknak tudnánk jó szívvel ajánlani, akik szeretik a sci-fi-t, az akciót, és nem húzódoznak a kalandoktól sem.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!