Nagyon fontos újítással érkezik a Samsung Galaxy S24

Samsung, Galaxy S23, széria, csúcsmobil, okostelefon
Samsung Galaxy S23
Vágólapra másolva!
Megerősítette a közvetlen műholdas kapcsolat debütálását a vállalat.
Vágólapra másolva!

Eddig szokatlanul keveset lehetett hallani a várhatóan jövő januárban vagy februárban bemutatkozó Galaxy S24 mobilcsaládról, azonban most már biztosnak tűnik, hogy két nagy érdekességet is hoz majd a széria. Elsőként is a gyártó visszatérhet a két rendszerlapkás stratégiához, a hírek szerint az S24 és S24+ modellek globális kiadásai a házon belül fejlesztett Exynos 2400 chipjét használják majd, míg a Galaxy S24 Ultra világszerte a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 lapkát kaphat.

Egyes pletykákkal ellentétben végül műholdas kommunikáció nélkül vált elérhetővé a Galaxy S23 Forrás: Origo

Emellett a vállalat egyik felsővezetője a napokban megerősítette, hogy a közvetlen műholdas adatkapcsolat is elérhető lesz a készülékcsalád tagjain, így várhatóan a megfelelő piacokon lehetőség lesz műholdon keresztül segítséget kérni a térerő nélküli helyeken a telefonokkal.

Ez a funkció a tavaly őszi Apple iPhone 14 mobilokban debütált, röviddel a készülékek piacra dobása után pedig máris életek mentésébe kezdett. Ha minden jól megy, akkor pár éven belül az új androidos mobilok nagyobbik része is támogathatja majd a lehetőséget.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!