Motorral segít a tolásban a luxus babakocsi

glüxkind ella babakocsi
A legfejlettebb babakocsi az Ella, cserébe viszont bődületes pénzt elkérnek majd érte
Vágólapra másolva!
Önvezetésre is képes, továbbá ringatófunkciót kínál az elaltatás segítésére.
Vágólapra másolva!

A babakocsik folyamatosan emelkedő ára ellenére a gyártóik látszólag egyáltalán nem erőltetik meg magukat, hogy az elkért óriási pénzekért legalább egyre jobb termékeket adjanak el a szülők számára. A helyzetet nemrég megelégelte egy kanadai házaspár, a GlüxKind startupot létrehozva kifejlesztették a CES-en demonstrált Ella okos babakocsijukat.

A termék messze legnagyobb innovációja, hogy villanymotorral segít a tolásban, így a terepviszonyoktól és a gyermek súlyától függetlenül szinte erőfeszítés nélkül lehet haladni és fordulni vele. Emellett az Ella képes lejtős terepen fékezni, a baba kiszedése esetén pedig bekapcsolható egy önvezető mód, ami kicsivel a szülő előtt folyamatosan hajtja a babakocsit, így például a gyermek karba vétele esetén egyáltalán nem kell tolni azt. Végül a ringató üzemmód is jól jöhet a babák elaltatásához, ez a szobában is bekapcsolható reggel háromkor.

A feltalálók szerint vegyes használat mellett olyan 8 órás akkus üzemidővel rendelkezik a babakocsi, azaz viszonylag gyakran kell tölteni. A termék hamarosan kickstarteren válik előrendelhető, az első száz darabért akciósan 3800 dollárt, nettó 1,44 millió forintot kér majd a GlüxKind.

Az ajánlott fogyasztói ára ennél is magasabb lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!