Japán tudósok megértették a csirkék kotkodácsolását

csirke
Több helyen a szárnyasok is családtagnak számítanak
Vágólapra másolva!
Mesterséges intelligenciával, komplex matematikai algoritmusokkal.
Vágólapra másolva!

Újból hallatott magáról a robotokkal való szexelés népszerűsítésével pár éve kétes hírnévre szert tett dr. Adrian David Cheok, a Tokiói Egyetem professzora által vezetett japán kutatócsapat potenciálisan természettudományos áttörést elérve dekódolta a csirkék kotkodácsolásának jelentését.

Megérti a csirkék érzelmeit a mesterséges intelligencia Forrás: Shutterstock

Az egyelőre harmadik felek által átvizsgálatlan publikációjában a professzor azt állítja, hogy a rendszerük képes a kotkodácsolás alapján nagy hatékonysággal értelmezni a csirkék érzelmi állapotát, különbséget tud tenni többek közt az éhség, a félelem, a harag, az elégedettség, az izgalom, továbbá a szorongás között.

Az áttörést „élenjáró mesterséges intelligenciás technikával" érték el, az általuk mély érzelmi elemzéses tanulásnak nevezett módszer „komplex matematikai algoritmusokban gyökerezik". A rendszer képes adaptálódni a csirkék változó vokális mintáihoz, állatorvosokkal és állatpszichológusokkal együttműködve nyolcvan csirke segítségével tanították be.

A professzor szerint a technológia más állatok jobb megismerésére is adaptálhatónak bizonyulhat, az állattenyésztők és állattartók körében egyaránt gyakorlati felhasználási területei lehetnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!