Pillanatok alatt települ majd az idei Windows 11

windows 11 laptop notebook számítógép
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Csendben és részletekben már megérkeztek az újdonságai a számítógépekre.
Vágólapra másolva!

Megkezdte a végső felkészülést a Windows 11 idei főverziójának kiadására a Microsoft, ennek keretében most további feltételezéseket erősített meg a nyár végén vagy az ősz elején befutó 23H2 változat kapcsán. A nagy frissítés ingyenes lesz az operációs rendszert használók számára.

Percek alatt telepíthető frissítés aktiválja majd az idei Windows 11 újdonságait Forrás: HolgersFotografie / Pixabay

A vállalat elsőként is megerősítette, hogy a Windows 11 2023 Update (23H2) rendszerkövetelményei semmit sem változtak, így bármely olyan számítógépre telepíthető, amely hivatalosan kompatibilis az operációs rendszer eddig kiadott 21H2 és 22H2 változataival.

A másik jó hír, hogy aki naprakész 22H2 verziójú Windows 11-et használ, annak csak egy apró frissítést kell majd telepítenie a 23H2-re való átálláshoz, hiszen a havi rendszeres frissítésekben a Microsoft már leszállította az új főverzió újdonságait, ténylegesen csak aktiválni kell azokat.

A Windows 11 2023 Update (23H2) jelentősebb újdonságai:

  • beépített Windows Copilot chatbot,
  • tovább modernizált Fájlkezelő alkalmazás,
  • kikapcsolható az ikonok csoportosítása a Tálcán,
  • beépített vezérlőpanel az RGB perifériák világításának kezelésére,
  • egyszerűbb a OneDrive tárhelyre biztonsági menteni az adatokat, visszaállítani azokat új PC beüzemelésekor vagy a Windows 11 újratelepítésekor,
  • új emojik,
  • natívan támogatott többek közt a RAR és a 7-Zip archívumok kicsomagolása,
  • sötét mód a Paintben,
  • érintőceruza használatakor a kívánt szövegmező felé írva bekerül a mezőbe a szöveg, nem kell kiválasztani a kívánt mezőt és utána egy dedikált felületen írni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!