Nemsokára kiderül, hogy reszkethet-e a OnePlus

Nothing Phone (2)
Vágólapra másolva!
Július 11-én debütál a Nothing Phone (2), ami a legnagyobb fenyegetés lehet Carl Pei korábbi cégére, a OnePlusra.
Vágólapra másolva!

Július 11-én startol el a régóta várt Nothing Phone (2), vagyis egy nap híján egy évvel követi a Nothing Phone (1)-et. Carl Pei új cégének második mobiljáról van szó, ezzel pedig a OnePlus egykori társalapítója tényleg azt a vonalat viszi már tovább, amit a OnePlus pár éve abbahagyott.

Nothing Phone (2) Forrás: Nothing

Árat ugyan nem közöltek előre, de várhatóan kedvező összegért kínálnak majd remek tudású készüléket. Azt már elárulták, hogy Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 chip, 6,67 hüvelykes AMOLED-kijelző és 4700 mAh-s akku lesz a mobilban, ami 3 évig kap új Androidot és 4 évig biztonsági frissítéseket. Az elődnél látott dizájnt pedig megtartja, de lekerekített oldalakkal.

Carl Pei közölte továbbá azt is, hogy a Nothing Phone (2) szoftverét már augusztusban megkapja majd a Nothing Phone (1).

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!