A Google is csodafegyvert adhat a programozók kezébe

Google Bard
Vágólapra másolva!
Már a Google Bard chatbotja is tud programozni, állítólag ezt a fejlesztést kérték a legtöbben.
Vágólapra másolva!

Amíg a hatóságok és a politikusok kitalálják, hogy mit kezdjenek az AI-szektorral és a chatbotokkal, azok társadalmi hatásaival, addig a tech cégek ontják magukból az új funkciókat. A Google Bard chatbotja nemrég vált képessé például programozni (és debug-feladatokat is elvégez, valamint elmagyarázza a kódot). Állítólag ezt a funkciót kérték a legtöbben.

Google Bard Forrás: Google

A Bard 20 programnyelvet támogat, köztük a C++, Java, Python is ott vannak. Integrálták a Google egyéb termékeibe. Az újítás ideális a kezdő programozóknak, hiszen mindent el is tud magyarázni – és azoknak is, akik könnyíteni vagy gyorsítani akarják így a munkát. A profiknak is segít a chatbot, például a kód gyorsabb és hatékonyabb optimalizálásában.

A Google szerint az eredmény még nem tökéletes, így mindent érdemes ellenőrizni. Az eredmény javítását egyébként magától a Bardtól is lehet kérni. Hasonló funkciókkal rendelkezik a ChatGPT is, többek között.