Segíti a munkásokat az emelésben a német exováz

german bionic apogee exoruha exoskeleton
German Bionic Apogee
Vágólapra másolva!
Plusz a dolgozókat figyelő okosmellényt is feltalálta a German Bionic.
Vágólapra másolva!

Ugyan a Las Vegasban megrendezésre kerülő CES elsősorban a fogyasztóelektronikai újdonságokról szól, azonban rutinszerűen feltűnnek rajta üzleti felhasználóknak szánt innovációk is. A German Bionic két különösen érdekes terméket is bemutatott a kiállításon, a talán fontosabbikkal kezdve a viselhető Apogee exováz óriási mértékben megkönnyítheti a munkájuk során nehéz tárgyakat emelők dolgát.

German Bionic Apogee Forrás: German Bionic

Az Apogee elsősorban az emelgetés során a hátra és a gerincre nehezedő nyomást hivatott mérsékelni, a gyártó szerint emelő mozdulatonként akár 30 kilónyi terhelést is képes levenni a dolgozók hátának alsó részéről.

Ez óriási mértékben csökkenti a munka közbeni kisebb-nagyobb sérülések veszélyét, redukálja a kifáradás mértékét, lehetővé teheti a nehezebb tárgyak mozgatását; végső soron kevésbé egészségkárosító és hatékonyabb munkavégzéssel kecsegtet.

German Bionic SafetyVest Forrás: German Bionic

A German Bionic másik érdekessége a SafetyVest okos láthatósági mellény, ez fizikailag nem segít a munkában, azonban a beépített szenzoraival folyamatosan figyeli a dolgozók mozgását, és riaszt a sérülésveszélyes mozdulatok esetén. Természetesen a statisztikáit a munkáltatók is látják, így részben megfigyelőeszközként is funkcionál számukra, több legyet ütnek vele egy csapásra. Ugyanezek a funkciók az Apogee exovázban is megtalálhatóak.

Egyelőre nem tudni, hogy a termékek mikortól és mennyiért válhatnak elérhetővé az érdeklődő munkáltatók számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!