A Galaxy Z szériáról szól az összehajtható mobilok piaca

Galaxy Z Flip 3
Vágólapra másolva!
Elemzők szerint valósággal tarol az összehajtható mobilok kategóriájában a Samsung.
Vágólapra másolva!

A Samsung nem csak sokat tett a 2019-es Galaxy Folddal az összehajtható mobilok piacának beindításáért, de úgy tűnik, hogy a kategória azóta is nagyrészt a Samsungról szól. A 2021-es eladásokat ezen a piacon a Galaxy Z Fold 3 és a Galaxy Z Flip 3 uralták.

Galaxy Z Flip 3 Forrás: digitaltrends

Az Omdia elemzői azt mondják, hogy a top 11 összehajtható mobilból 5 Samsung. A legnépszerűbb a Galaxy Z Flip 3 volt 4,6 millió leszállított modellel (pedig a Galaxy Z Flipből 2020-ban még csak 1,1 millió fogyott). A Galaxy Z Fold 3-ból 2,5 millió talált gazdára, így ez a két mobil 7,1 milliós darabszámmal a 2021-es összehajtható mobilpiac 61 százalékát adta.

Harmadik legnépszerűbb volt 0,5 milliós mennyiség mellett a Huawei Mate X2, amit a Galaxy Z Flip 5G és a Galaxy Z Fold 2 követett. Felfért a listára a Xiaomi Mix Fold, az Oppo Find N és a Huawei P50 Pocket, elhanyagolható mennyiségek mellett. Ez persze nem meglepő, hiszen alig van, ahol kaphatóak. Állítólag a Samsung tovább növelheti uralmát a kategóriában.