Elképesztő ez a monitor, de van értelme

LG, DualUp, monitor,
A tervezők például remekül tudják használni.
Vágólapra másolva!
A tévékhez hasonlóan a monitorok is állandóan fejlődnek, köszönhetően annak, hogy az ilyen eszközöket gyártó cégek döbbenetesen sok pénzt és energiát mozgatnak meg annak érdekében, hogy elő tudjanak állni olyan termékekkel, amelyek passzolnak a felhasználók elvárásaihoz. Vannak olyanok, akik megelégednek azzal, hogy csak kielégítsék a már meglévő igényeket, mások azonban bátrabbak. Ők azok akik merészen próbálnak sosem látott újdonságokkal sikereket elérni. E kísérletek sokszor tragikus eredménnyel járnak, de van amikor egy életképes eszköz születik.
Vágólapra másolva!

Az ilyen bátor innovátorok egyike az LG, és ennek köszönhetően a cég választékában jó pár kifejezetten érdekes, szokatlan darab is megtalálható. E tábor bővült az idei évben egy egészen döbbenetes modellel, amely a DualUp nevet kapta, és amelyből egy példány nálunk is tett egy látogatást.

Ilyen állat pedig nincs!

Az első pillantásra látszik, hogy ez nem egy szokványos darab, hiszen a szokásoktól eltérően fektetett, hanem állított képernyőt kapott. Az általános 16:9-es képátló helyet 16:18-as, 27,6 inches kijelzővel látták el, ami olyan, mintha két darab hagyományos 21,5 inches monitort pakoltak volna egymás fölé. De mindezt persze úgy, hogy zavaró keret vagy káva itt nincs.

A tervezők például remekül tudják használni. Forrás: Origo

E kialakításnak értelemszerűen akkor van értelme, ha valaki egyszerre két monitorral dolgozna, illetve nagyon jól jön grafikus állományok, valamint szöveges dokumentumok szerkesztésekor. Emellett sokkal kényelmesebb így olvasgatni hosszabb szövegeket, vagy nézegetni weboldalakat. Viszont az is tény, hogy filmezésre vagy játékra nem olyan jó, hiszen azokat hagyományosan 16:9 képarányra optimalizálják. Tehát az LG DualUp egy olyan készülék, amelynél egyértelműen van létjogosultsága a furcsa kialakításnak, de akkor válhat be, ha valaki munkára vagy tanulásra használná.

Alapvetően munkára szánják. Forrás: Origo

A furcsaságok sora itt még nem ért véget, hiszen a hagyományos talp helyett az LG egyik csodafegyverét, az Ergo nevű állványt pakolták a dobozába. Ez a komplex, karokból, gömbcsuklókból álló szerkezetet az asztallapra kell "csavarozni", és a megszokottnál sokkal-sokkal sokoldalúbb és pontosabb pozicionálást tesz lehetővé. Azaz az ember gyakorlatilag úgy forgatja, dönti vagy tolja a kijelzőt ahogy csak akarja. A csatlakozókon is látszik, hogy odafigyeltek a "munkásemberekre", hiszen USB-C portot is elhelyeztek rajta, ami képes a rádugott laptopot tölteni, illetve annak képe és hangja is átlőhető rá ily módon. Az is nagyon hasznos, hogy a hagyományos menü kiváltható az LG saját alkalmazásával, így szoftveresen is módosíthatóak az egyes beállítások, nem kell feltétlenül a készülékházon elhelyezett kezelőpanellel bűvészkedni.

Laptophoz is egyszerűen csatlakoztatható. Forrás: Origo

További hasznos extra, hogy a termék rendelkezik beépített hangszórókkal, ami egy asztali gép esetében nagyon hasznos lehet hiszen így nem szükséges feltétlenül külön külső hangrendszert csatlakoztatni hozzá. A két darab, egyenként 7 wattos hangsugárzó egyébként meglepően erőteljes és jó megszólalást produkál, még a legtöbb notebooknál is jobban teljesít e téren.

Milyen a kép?

Az extrák tehát nagyon rendben vannak, de mindez sokat nem érne, ha a kép minőségével gond adódna. Azonban erről nincs szó, hiszen a 2560 x 2880 pixeles felbontás szédületesen magas, ennek köszönhetően a képi világ borotvaéles, a kontúrok tiszták, világosak. A színpontosság remek, a színtér lefedettség szintén, a 360 nites maximális fényerő bőségesen elég a beltéri használathoz. Viszont tény, hogy ez a fényesség a látványos HDR-hez kevés, a 60 Hz-es képfrissítési ráta pedig a játékoknál okozhat hátrányt, de hát ebből is látszik, hogy ezt a terméket alapvetően nem multimédiás tartalmak fogyasztására és gamingre tervezték.

A különleges Ergo állvány számos lehetőséget kínál. Forrás: Origo

A mozgásmegjelenítés egyébként hibátlan, a válaszidő elfogadható (5 ms), a betekintési szög is kiváló és a bemeneti késleltetésre (18,2 ms) sem lehet különösebb panasz. A kontrasztosság a mérések szerint meglehetősen átlagos (1100:1), viszont szemre teljesen jó.

Megéri?

Az LG DualUp egy totálisan egyedi termék a jelenlegi piacon, de abszolút van létjogosultsága. A különleges kialakítás hozzáadott értéket jelent, hasznos és egyben figyelemfelkeltő, a hang- és képminőségi is rendben van. Tehát ez egy kifejezetten jó, életképes monitor, viszont az ára sem hétköznapi sajnos.

270 000 forintot kérnek el érte, aminél azért már lényegesen olcsóbban kaphatunk ilyen méretű, azaz 27 inches megjelenítőt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!