Támogatni fogja a műholdas kapcsolatot az Android

mobilozás okostelefon természet park zenehallgatás diák hallgató smartphone music
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Óriási tempóban kezdődik meg a leszámolás a világ térerő nélküli pontjaival.
Vágólapra másolva!

A többség számára teljesen váratlan újdonság vált szinte napi beszédtémává a mobiliparban, a belátható jövőben mobilhálózatok hiányában az okostelefonok képessé válnak majd műholdakon keresztül kommunikálni. Az első ezzel kapcsolatos bejelentést a Starlink-hálózatot üzemeltető SpaceX és a T-Mobile USA tették, a szolgáltató 5G-s telefonokkal rendelkező ügyfelei várhatóan 2024-től elsőként szöveges üzeneteket tudnak majd küldeni és fogadni műholdas kapcsolattal, később pedig a hanghívás és a mobilnetezés is elérhetővé válik számukra.

Egyik napról a másikra tört be a köztudatba, hogy jön a műholdas pótkapcsolat a mobilokba Forrás: Charlotte May / Pexels

A Google platformokért és ökoszisztémákért felelős alelnöke a héten bejelentette, hogy a vállalat nagyon gyorsan reagálni kíván az új technológiára, a várhatóan jövő ősszel érkező Android 14 már gyárilag támogatást kínál majd a műholdas kommunikációhoz.

Ez nem feltétlenül szükséges a technológia működésre bírásához, azonban nagyon megkönnyítheti a mobilgyártók dolgát, elősegítheti a műholdas kommunikációs képesség minél gyorsabb és szélesebb körű elterjedését az androidos telefonokban.

Mindeközben ha minden igaz, akkor a napokban bemutatkozó iPhone 14 mobilcsalád legalább egy része szintén támogathatja a műholdas kapcsolatot. Még nem tudni, hogy ugyanarról a technológiáról van-e szó, mint amit a SpaceX és a T-Mobile USA beszélt, vagy egyéb úton próbál-e járni az Apple.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!