Már a kézikonzolokat is a hőguta fenyegeti

nintendo switch játékkonzol videojáték gaming gamer
Nintendo Switch
Vágólapra másolva!
A Nintendo és a Valve is figyelmeztetést adott ki a helyzet miatt.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli nyári hőség az élőlények mellett a műszaki cikkeket is erősen meg tudja viselni, a magas környezeti hőmérséklet miatt a megfelelő jellegű eszközök esetében jelentősen megnő a túlhevülés kockázata, ami azonnali problémák mellett hosszabb távon az élettartamukat is lerövidítheti.

Nintendo Switch Forrás: Lisa Fotios / Pexels

Most az óriási hőségre való tekintettel a Nintendo és a Valve is felhívta a kézikonzoljaikat használók figyelmét, hogy 35°C feletti környezeti hőmérséklet esetén gondok jelentkezhetnek a Switch és Steam Deck gépekkel, ilyen hőségben a gamerek inkább tekintsenek el a használatuktól.

A gyártók szerint a kézikonzolok hűtési rendszerei ezen a ponton már nem képesek leadni a folyamatos teljes terhelés alatt keletkező hőt, ennek felhalmozódása esetén a rendszerlapkáik erőszakosan „kilövik" a kütyüket a hardveres károsodás elkerülés érdekében. Specifikusabb értékek a Steam Deck kapcsán érkeztek, a rendszerlapkájának 100 Celsius-fokra való felhevülésekor a kézikonzol elkezdi limitálni a teljesítményt, 105 Celsius-fok elérésekor pedig jön az említett vészleállás.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!