Így pótolná a Leicát a Huawei

Huawei P50 Pro
Vágólapra másolva!
A megtépázott Huawei-t már a Leica is otthagyta. A pótlására az XMAGE márkát hozták létre.
Vágólapra másolva!

Miután a Xiaomi átcsábította a Leicát, az erősen megtépázott és megbénult Huawei újabb csapást szenvedett el. Igyekeznek azonban pótolni a kiesőt, de nem újabb együttműködéssel, hanem egy házon belül létrehozott márkával. Ennek a neve XMAGE.

Huawei P50 Pro Forrás: Huawei

Innentől kezdve az XMAGE hivatott bemutatni minden fejlesztést, amit a Huawei Mobile Imaging ágazata véghez visz. A Huawei reméli, hogy a mobilfotózás szektorának élén maradhat, úgy, mint a Leica-időkben.

Az XMAGE megoldásai az innovációra, a kamerás kezelőfelületre és a fotózási kultúrára koncentrálnak majd, jelentsen utóbbi bármit is. Az új fejlesztések elsőként talán a Mate 50 Pro mobilba kerülhetnek bele, valamikor idén ősszel. Továbbra is 5G és Google-appok nélkül.