Ezzel a fitneszkarkötővel hódíthat a OnePlus

Vágólapra másolva!
Nem sokkal a pletykák fellángolása után hivatalosan is megszellőztette az okoskarkötője érkezését a OnePlus.
Vágólapra másolva!

Csak nemrég kaptak szárnyra azok a pletykák, amelyek szerint a OnePlus szeretné kiszorítani a Xiaomit az okoskarkötők piacáról, és a Mi Band szériának riválist állítana a OnePlus Band viselhető eszközével.

A OnePlus ezek után a saját, hivatalos Facebook-oldalán már meg is szellőztette az okoskarkötője érkezését, bár sajnos további részleteket, specifikációkat vagy árakat nem közölt.

Forrás: oneplus

Ishan Agarwal és Mukul Sharma azonban gyorsan előásott pár dolgot, így már teljesebb a kép. A szivárogtatóknak hála kiderült, hogy 1,1 hüvelykes AMOLED-kijelzőt kapunk majd színesben, 13 edzésmód lesz támogatott, IP68-as vízvédelemre és 14 napos üzemidőre lehet továbbá számítani. A karkötő követi majd az alvást, a pulzust és a véroxigén-szintet. A vételára úgy 30 dollár lehet, elsőként Indiában, január 11-én jelenik majd meg, több színben: