A robotfutár jó, mert nem cigizik

alibaba xiaomanlv robot futár csomagkiszállítás
Xiaomanlv
Vágólapra másolva!
Rendkívül nagyra tartja az új csomagkihordó gépeit az Alibaba.
Vágólapra másolva!

Évek óta kísérleteznek a csomagok házhoz szállítását végző vállalatok a robotok bevetésével, földi és légi kiszállítási lehetőségek tesztelése is folyamatban van. Ennek ellenére jelenleg nincs olyan cég, amely képes lett volna említésre méltó számban négykerekű kollégákkal vagy drónokkal kiegészíteni a futárgárdáját, hiszen a nagy felhajtás mellett beharangozott tesztprogramjaik során gyorsan kiderült, hogy több problémát generálnak, mint amennyit megoldanak.

Xiaomanlv Forrás: Alibaba

Éppen ezért is okozott a napokban kisebb derültséget a kínai Alibaba blogbejegyzése, amely szerint a kereskedelmi óriásvállalat még idén ezer négykerekű csomagkiszállító robotot kíván hadrendbe állítani a hazájában, ezek elsősorban egyetemeken és belvárosi területeken fognak szolgálatot teljesíteni. Az utolsó mérföldesnek nevezett kiszállításban részt vevő Xiaomanlv („kis szamár") gépek a cég szerint nem akadnak el forgalmi dugókban, nem vétenek emberi hibákat, nem kalandoznak el, nem tartanak cigiszünetet, továbbá az emberektől eltérően kiválóan tájékozódnak.

Az Alibaba futárgépének bevallott negatívumai közé tartozik, hogy nem tud lépcsőt mászni, közútra még nem lehet kiengedni (ez nagy segítséget jelent a dugók elkerülésében), továbbá az akadálykerülési képessége is gyenge, a javítása érdekében a korai modellekről begyűjtött adatokat kívánják elemezni az illetékesek. Tájékoztatásában az Alibaba megemlítette, hogy a robot további jövőbeli fejlesztésekkel például bőröndök szállítására is megfelelhet a repülőtereken, ami kérdéseket vet fel a jelenlegi akadálykerülő képességével kapcsolatban.

A cég által felsorolt előnyök jókora része abból fakad, hogy a robot meg sem kísérli ellátni egy emberi futár feladatainak a jókora részét: csak egy mozgó csomagkiadó automata, amiből az ügyfeleknek maguknak kell kivenniük a küldeményeiket.

Kontrollált körülmények között ettől függetlenül jó szolgálatot tehet a Xiaomanlv, de jó eséllyel nem mostanában veszi el a dohányzó és eltévedő futárok munkáját, hiába köszörüli rajtuk nyilvánosan a nyelvét az Alibaba.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!