Nehezen fogynak Európában a Nokia mobilok

Nokia, 5.4, okostelefon, teszt, android, HMD Global
A kávák jó vékonyak.
Vágólapra másolva!
Két százalék piaci rész sem jött össze az első negyedévben.
Vágólapra másolva!

Kiváló rajtot vett a Nokia márkajelzésű alapmobilokat és okostelefonokat készítő HMD Global, azonban két év után nagyon megtorpantak, majd csökkenni kezdtek az eladásai. A Suomimobiili portálnak a napokban sikerült friss adatokat kisajtolnia a Counterpoint piackutató vállalattól HMD idei első negyedéves európai teljesítményéről, amelyek alapján még mindig nem túl rózsás a cég helyzete.

Nokia 5.4 Forrás: Origo

A Counterpoint szerint az idei első negyedévben a nemzetközi mobileladások 3 százalékáért felelt a HMD Global, míg Európában 2 százalék alatt maradt a piaci részesedése. További fontos kontextus, hogy ezekben az értékekben az alapmobilok eladásai is benne vannak, márpedig a negyedév során értékesített készülékeinek 80 százaléka ilyen volt. Az alapmobilok oroszlánrészét Afrikában és Délkelet-Ázsiában adta el a vállalat.

Újságírói kérdése Jan Stryjak elemző kifejtette, hogy nem számít a Nokia márkájú mobilok eladásainak további csökkenésére, sőt: a következő negyedévekben lát esélyt a visszafogott növekedésre. Emellett a Counterpoint munkatársa rámutatott, hogy a HMD Global egy ideje szolgáltatások nyújtásával próbál további lábat növeszteni magának, a korábbiakhoz képest már kevésbé függ a mobileladásokból származó bevételtől.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!