Középkategóriás mobil csúcskategóriás kamerával

Samsung Galaxy A72, középkategóriás, telefon, kamera
Samsung Galaxy A72.
Vágólapra másolva!
Az okostelefon piacon továbbra is gyilkos verseny dúl. Aki eredményeket akar elérni, az egy pillanatnyi lazítást sem engedhet meg, és állandóan naprakész megoldásokat kell kínálnia minden területen. A jelek szerint tisztában vannak ezzel a Samsungnál is, hiszen a vállalat a közelmúltban többek között színre lépett egy olyan készülékkel is, amelyet azoknak szánnak, akik az átlagosnál többre vágynak, de a csúcskategóriát már nem tudják vagy akarják megfizetni. Ez a Samsung Galaxy A72, mi pedig megnézhettük, hogy miben is nyújt extrát, hogy beválthatja-e a hozzá fűzött reményeket.
Vágólapra másolva!

Az világosan érződik, hogy e modell esetében a Samsung a képalkotás terén próbál a vetélytársak fölé nőni. A telefon hátulján ugyanis egy komplex, több egységből áll rendszer kapott helyet.

Samsung Galaxy A72. Forrás: Origo

A főkamera 64 megapixeles, f/1.8 rekeszértékkel, képstabilizátorral felvértezve. Nem hiányzik a Samsung egyik csodafegyvere, az igen népszerű ultraszéles (123 fok) látószögű kamera sem, valamint a mai trendeknek megfelelően egy 5 megapixeles makró egységet is építettek rá, ami a szuperközeli célpontok "levadászására" szolgál.

Remek képeket készít. Forrás: Origo

Emellett pakoltak rá egy 3x optikai nagyítást kínáló speciális kamerát is, amely bizony ebben a ligában ritka extrának számít.

A tapasztalataink szerint a készülékkel nappal és este is remek képek készíthetőek, és értelemszerűen a sokoldalúságra sem lehet panasz.

A videós tulajdonságai is rendben vannak, hiszen a 4K felbontású anyagok rögzítése megoldott, nem hiányzik a lassítás funkció sem, és a már említett optikai képstabilizátornak köszönhetően mozgás közben is remek felvételek hozhatóak össze vele.

Este is jó képek lőhetőek vele. Forrás: Origo

Természetesen a szelfikamerát sem spórolták ki, amely meglepően nagy, 32 megapixel felbontású, és a 4K-s opció itt is támogatott, aminek a vloggerek nagyon örülhetnek.

Kijelző

A cég hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a képminőségre, így az lett volna a meglepetést, ha ezt itt elbaltázzák, de erről szó nincs. A saját fejlesztésű és gyártású 6,7 inches, Super AMOLED kijelzőről a színek szinte leugrálnak, fátyolosságnak nyoma sincs, a kontraszt pedig végtelen.

Hagyományos sík kijelzővel bír. Forrás: Origo

A nagy, 800 nites maximális fényerőnek hála napfényben is látható marad a kép. A betekintési szög hibátlan, a maximális képfrissítési ráta 90 Hz, ami azt jelenti, hogy a megszokottnál simább, gördülékenyebb a "lapozás", scrollozás megjelenítése, és a másodpercenkénti 90 képkocka a játékoknál is jó szolgálatot tehet. Egyszerűen nincs mibe belekötni, a látványvilág szuper!

Használat közben

A hardveren érződik leginkább a visszafogottság a gyártó magasabb kategóriás, drágább termékeihez képest. A Galaxy A72-be ugyanis egy középkategóriás, 8 magos Snapdragon 720G processzor került 6 GB RAM társaságában. A teljesítménye nem rossz, arról szó nincs, de jelentősen elmarad a mai topmodellektől. Ennek csak a játékok során lehet jelentősége, hiszen a csúcsgrafikát néhány alkalmazásnál el kell felejteni, valamint ez az oka annak, hogy a 8K videókról le kell mondani, de azért valahogy ezt is túl lehet élni.

A kávák jó vékonyak. Forrás: Origo

128 GB adattárolásra szolgáló memória került bele, ami korrekt mennyiség, egy jó darabig biztos nem kell azzal foglalkozni, hogy hova tegyük a fotókat, videókat, filmeket, hatalmas appokat. Az 5000 mAh akkumulátorra sem lehet panasz, igen korrekt, 10-15 órás (használattól függően) üzemidőt szavatol. Enyhén melegszik, ha meghajtjuk a vasat, de zavaró mértékű átforrósodást nem tapasztaltunk. A beépített hangszóró hangereje megfelelő, de a hangzás rémesen dobozszerű. Steril, kopogós, vékonyka, ami videókhoz, filmekhez és játékokhoz elég lehet, de zenehallgatáshoz már kevés. Viszont ha rádugunk egy fejhallgatót, a végeredmény sokkal jobb lesz, ilyenkor már teljesen korrekt a hangminőség ugyanis. Átjönnek szépen a basszusok, és a sztereó hangtér is hibátlan.

Átlagos külső

A Samsung hajtogathatós Fold telefonjaival bemutatta, hogy tud újat mutatni a dizájn terén ebben az iparágban is, azonban e modell kialakításával még a régi iskolát követi. A kijelzője sík, oldalt nem omlik rá a készülékházra, a kávái vékonyak, de ez ma már a belépő szintű, legolcsóbb készülékekről is elmondható. Az viszont külsőre nem látszik rajta, hogy ellenáll a nedvességnek és a pornak, pedig ez a helyzet, hiszen az erről tanúskodó IP67 minősítést is megkapta. Az összeépítés minősége pazar, a gombok nem lötyögnek, és illesztési problémákba sem futottunk bele. Manapság divatos lespórolni a fejhallgató kimenetet a telefonokról, de szerencsére e terméknél ezt a hibát nem követték el.

Bizonyítvány

Nagyon penge középkategóriás telefont tett le a Samsung a Galaxy A72 személyében, amelynek gyenge pontja gyakorlatilag nincs is. A teljesítménye és a külseje átlagos, de a kijelző és a képminőség fantasztikus, és a képalkotás terén is kimagaslóan teljesít. Az akkumulátor rendben van, a tárolókapacitás szintúgy, nagyon jó kis mobil ez. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy mindezt 160 000 forintos árcédulával nyújtja, akkor már egy szívesen ajánlott készülékké is válik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!