Megjött a Samsung két legnépszerűbb telefonjának új változata

Vágólapra másolva!
Befutottak a Samsung legújabb középkategóriás telefonjai, melyeket már meg is lehet vásárolni itthon. Ránézésre jónak tűnnek, azonban az árazás tekintetében a gyártó ceruzája továbbra is egy kicsit vastagon fog.
Vágólapra másolva!

Mióta a Samsung jelentősen leegyszerűsítette a különböző telefonjai jelölését és alaposan belehúzott a középkategóriában, azóta az A-sorozatú készülékek igazi sztárnak számítanak. Ezeket jóval kedvezőbb áron dobja piacra a gyártó, mint a csúcskategóriás Galaxy S-sorozatot, azonban a hétköznapi felhasználást tekintve szinte a legtöbb igényt maradéktalanul képesek kielégíteni.

Forrás: Samsung

Nagy valószínűséggel nem lesz ez másként három újonnan bemutatott modell esetében sem, amik ráadásul most már eleve csak néhány apróságban különböznek egymástól. Egészen konkrétan a Galaxy A52-ről, a Galaxy A72-ről, valamint az A52 5G-s verziójáról van szó, ugyanis érdekes módon egyelőre a drágábbik A72-esből még nem érkezik 5G-re felkészített változat, de vélhetően hamar pótolni fogja a Samsung.

Igazából az egyik legnagyobb különbség a kijelző méretében mutatkozik meg: mindegyik készülék kiváló minőségű OLED technológiát használ és Gorilla Glass 5-ös üveg védi, azonban a kisebbik modell 6,5 hüvelykes, a nagyobbik pedig 6,7 hüvelykes átmérővel rendelkezik. Valójában tehát egyik sem kicsi. Ezektől az A52 5G csak annyiban tér el, hogy az 120Hz-es képfrissítésre is képes, míg a másik kettőnél be kell érni 90Hz-cel. A felbontás mindegyik esetében 1080x2400, ami egy igazi középkategóriás választás.

Forrás: Samsung

A kamerák tekintetében is sok az egyezés. A hátlapon mindegyik telefon esetében négy lencsét találunk, melyek közül a 64 megapixeles elsődleges kamera, a 12 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és a közeli képek megörökítéséhez használatos 5 megapixeles makró kamera is teljesen egyforma a három telefonon. Az eltérés az utolsó lencse esetében jön elő, ahol az A52 és A72 esetében egy 5 megapixeles mélységérzékelőt találunk, míg az A52 5G-nél egy 8 megapixeles, 3x-os optikai zoomra képes teleobjektívet optikai képstabilizálással. A Samsung kiemelte a kiváló minőségű éjszakai fotózás lehetőségét, illetve a 4K-s videók készítését, azonban ha beérjük FullHD-vel, akkor akár 120 képkocka/másodperccel is rögzíthetünk.

Az előlapi kamera egységesen 32 megapixeles, és már ezzel is lehetőség nyílik 4K-s videók készítésére.

A szoftveres oldallal kapcsolatban szerencsére nem kell aggodalmaskodni: a telefonok a jelenleg elérhető legújabb, Android 11-es rendszerrel jönnek, amire a Samsung természetesen ráhúzza a manapság már nagyon kiforrott és átlátható One UI 3.1-es verziójú felületét. A gyártó azt ígéri, hogy az új szokásának megfelelően legalább három generációnyi új Androiddal és rendszeres biztonsági frissítésekkel szolgál majd.

Forrás: Samsung

A hardveres hátteret sem bonyolította túl a vállalat: mindegyik készülék nyolcmagos processzorral, 6GB memóriával és alapból 128GB-os tárhellyel érkezik, de elméletileg később jön majd 256GB-os változat is. Az akkumulátor mérete az A52-ben és A72-ben egységesen 4500mAh, míg az A52 5G-nél egy kicsit nagyobb, 5000mAh, amihez manapság már nem túl acélos, de azért nem is rossz 25W-os gyorstöltés jár.

Az új telefonok lila, fekete, fehér és kék színben vásárolhatók meg a következő árakon:

  • Galaxy A52 - 139 990 forint
  • Galaxy A52 5G - 169 990 forint
  • Galaxy A72 - 174 990 forint.

Ráadásul aki március 25-ig lecsap valamelyik készülékre, igényelhet mellé ajándékba egy Galaxy Buds+ vezetéknélküli fülhallgatót.

Forrás: Samsung

Igazából ezek alapján a Samsung új középkategóriásai hozzák az elvártakat, az egyedüli problémát az jelenti, hogy több kínai gyártó (Xiaomi Redmi, Oppo, Realme) is elképesztő készülékeket dobott piacra az elmúlt időszakban, rendkívül jó ár-érték aránnyal, amikhez képest az új Galaxy A-sorozat egy picit túlárazottnak tűnik.