Ezt se hittük volna: már a Lego is programozható lett

LEGO, Education, Spike, Prime
Programozható járművek is összeépíthetőek.
Vágólapra másolva!
A jelen és a jövő egyik legstabilabbnak, legbiztosabbnak tűnő szakmái a számítástechnikához, a programozáshoz kötődnek. Nagyon úgy fest, hogy az ilyen téren mozgó szakemberekre az elkövetkező évtizedekben talán még nagyon szükség lesz, mint ma. És az is világosan látszik, hogy nem árt, ha már a gyerekek is megismerkednek ezzel a világgal az általános iskolában, hiszen az ekkor lerakott alapok később rengeteget érhetnek. 
Vágólapra másolva!

De az persze nem mindegy, hogy hogyan is próbálják a fiatal korosztály tagjait megismertetni a digitális univerzummal. Az egészen biztos, hogy a száraz, elméleti alapokon történő informatika oktatás ebben a korban zsákutca. Viszont, ha játékos kereteket tudnak teremteni, akkor sokkal jobbak az esélyek arra, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését.

Programozható járművek is összeépíthetőek. Forrás: LEGO

Nem csoda, hogy több kisebb-nagyobb cég foglalkozik ilyen jellegű megoldásokkal, köztük olyan nagyágyúk is, mint a LEGO. A dán konszern is kidolgozott egy komplex projektet, illetve hozzá kapcsolódó terméket, amelynek célja a fiatal korosztályok bevonása a programozásba. E vállalat értelemszerűen a LEGO elemek adta kreativitásba ágyazza az informatikát, azokat célozva meg, akik amúgy szeretnek építgetni mindenfélét. Így született meg a LEGO Education Spike Prime, amely egy boltban is megvásárolható dobozos termék. Ez elméletben tartalmaz mindent, amely szükséges ahhoz, hogy valaki elinduljon a programozóvá válás rögös útján, mi pedig kipróbáltuk, hogy hogyan is működik, mennyire könnyű vele boldogulni.

Programozható LEGO

A LEGO Education Spike Prime célja, hogy a gyerekek programozható LEGO építményeket, azaz például robotokat vagy járműveket hozzanak létre, amelyek maguktól mozognak, és bizonyos feladatokat automatikusan elvégeznek. A termék lelke a központi agy, az úgynevezett HUB, amely Bluetooth révén vezeték nélküli úton tartja a kapcsolatot a felhasználóval. Ehhez csatlakoznak különféle mozgó, vagy mozgatható alkatrészek, amelyekre értelemszerűen ráépíthetőek különféle LEGO elemek. Csatlakozók, kockák, hasábok, gömbcsuklók vagy kerekek is akár. A doboza ezeket az elemeket is tartalmazza a HUB és a motoros alkatrészek mellett, tehát egy teljes értékű terméket kapunk, amivel kibontás után azon nyomban lehet is játszani.

Jó pár alkatrész van a csomagban. Forrás: Origo

Az építőkockák minősége hozza a LEGO-tól elvárt magas szintet, e téren a dán vállalat még mindig a legtöbb riválisát felülmúlja. Ráadásul természetesen szabványos LEGO darabokról van szó, így a már meglévő otthoni elemek is bevethetőek. Tehát, ha például már korábban beszereztünk egy középkori várat, akkor az onnan származó kardokat és bárdokat is felhasználhatjuk a robotunk megépítése során. Rendőrös vagy tűzoltós készlet segítségével pedig mondjuk szirénákkal turbózhatjuk fel a szerkezetünket.

Kódolás - egyszerűen

Maga a programozási folyamat is kulcskérdés egy ilyen eszköz esetében. Ha ezt elrontják, akkor egy életre elvehetik a kedvét valakinek attól, hogy komolyabban foglalkozzon a számítástechnikával. Itt viszont szerencsére ezt a hibát nem követték el.

A HUB programozásához a számítógépre kell letölteni egy külön, erre a célra szánt alkalmazást a LEGO honlapjáról. Ebben a szoftverben adhatjuk ki a parancsokat, amelyeket nem kell begépelni, nem megjegyezhetetlen kódok vannak, hanem világos, egyértelmű utasítások, paraméterek és változók a kis "cetlikre" írva. Ezeket a táblácskákat kell egymás mellé húzogatni, és tulajdonképpen ennyi is maga a programozás része.

Az objektumalapú Scratch alapú programozás egyszerű dolog. Hamar bele lehet jönni. Forrás: Origo

Az alkalmazás a manapság igen népszerűnek számító Scratch programnyelvre épül, amit kifejezetten a gyerekek számára fejlesztettek ki. Minden parancs könnyen elérhető, nem kell súgót böngészni hozzá. A kezelőfelület átlátható, az esetleges hibákat, tehát értelmetlen utasításokat egyből jelzi. Tartalmaz egy nagyon hasznos, úgynevezett Tutorial, azaz tanító részleget, amely hatékonyan segít a kezelés megértésében, illetve a segítségével gyorsan működő programokat lehet összerakni. Emellett konkrétan a LEGO összeépítéshez is hasznos tanácsokat ad, ami a gyakorlati próba során nélkülözhetetlennek tűnik. A rendszer tapasztalataink szerint kifejezetten felhasználó, azaz gyerekbarát. Viszont sajnos magyar nyelven nem kommunikál, tehát muszáj hozzá valamilyen szinten angolul tudni, vagy legalábbis sokat kell szótárazni. De ez talán nem is akkora baj.

Jó?

A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy a LEGO az Education Spike Prime személyében egy igen jól sikerült terméket tett le az asztalra. Egy olyan megoldást, amely

tényleg alkalmas lehet arra, hogy felkeltse a fiatal korosztály tagjainak figyelmét az informatika iránt.

A játékos módszer tényleg hatékonynak tűnik, és az is nagyon jó, hogy ötvözték a hagyományos "legózás" előnyeit a programozással. Viszont az is tény, hogy ez egy komoly "játék", koncentrációt, figyelmet igényel, emiatt, legalábbis eleinte szerintünk szükséges az is, hogy a szülő vagy egy tanár is segítsen, jelen legyen. Mert hát az az igazság, hogy ez a termék bőven alkalmas lenne arra is, hogy iskolákban használják oktatási segédanyagként.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!