Jelentős bírságot kapott a Valve és öt játékkiadó

valve steam
Steam
Vágólapra másolva!
Hazai vonatkozása is van a geoblokkolás miatt kiszabott bírságnak.
Vágólapra másolva!

Összesen 7,8 millió euró, azaz 2,79 milliárd forint bírságot kapott a Steam digitális játékboltot üzemeltető Valve és öt nagy játékkiadó az Európai Bizottságtól. A 2019-ben indított eljárásban azzal vádolták meg a vállalatokat, hogy megsértették az unión belüli szabadkereskedelmet, blokkolták az egyes országokban olcsón megvett játékkulcsok más országokban való aktiválását.

Steam Forrás: Origo

Emögött a több évtizedes történetre visszatekintő helyi árazás áll: a kisebb vásárlóerejű országokban a kiadók hajlandóak a megszokottnál olcsóbban árulni a játékaikat, így több kópiát tudnak értékesíteni belőlük, és végső soron jobban járnak anyagilag. Viszont érthetően nem szeretnék, amennyiben ezzel a nagyobb vásárlóerejű országokban élő gamerek visszaélnének, azaz tömegével külföldön vennék meg olcsóbban a játékaikat; a digitális játékértékesítés korában abszolút megalapozott a félelem.

Ennek a megoldása lett 2010 és 2015 között a geoblokkolás: a Valve segítségével a játékkiadók megoldották, hogy a Csehországban, Észtországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában eladott játékkulcsokat az EU egyéb tagországaiban élők ne legyenek képesek beváltani a Steamen, ezzel megsértve az EU versenyügyi szabályozását.

A megbüntetett cégek:

  • Valve – 1,6 millió euró (572 millió forint)
  • ZeniMax – 1,6 millió euró (572 millió forint)
  • Focus Home Interactive – 2,8 millió euró (1 milliárd forint)
  • Koch Media – 1 millió euró (357 millió forint)
  • Capcom – 396 ezer euró (142 millió forint)
  • Bandai Namco – 340 ezer euró (122 millió forint)

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!