Az egész kijelzőt ujjlenyomat-olvasónak használhatja a Xiaomi

Vágólapra másolva!
Dolgozik a Xiaomi azon a technológián, ami lehetővé teszi az okostelefonok számára ezt az érzékelést.
Vágólapra másolva!

Sokat fejlődtek mára a biometrikus azonosítási eljárások, persze tökéletesen azért a legtöbb megoldás még nem biztonságos, illetve nem mind teljes mértékben praktikus. A kijelzőbe ágyazott optikai szenzoros ujjlenyomat-olvasók számítanak manapság a nagy trendnek, de akadnak ultrahangos változatok is. A gond az, hogy továbbra is csak a képernyő egy meghatározott, nem túl nagy területén érzékelnek.

Forrás: xiaomi

A jelentések szerint a Xiaomi (is) dolgozik azon, hogy a jövőben az okostelefonok teljes képernyője képes legyen érzékelni az ujjlenyomatokat. Így a regisztrált ujjlenyomatokat úgy lehet majd megadni a feloldáshoz, hitelesítéshez, hogy teljesen mindegy, hol érintjük meg a kijelzőt. A Xiaomi állítólag sokat haladt a fejlesztésekkel.

A Vivo még tavaly demonstrálta ezt a technológiát, így bizonyított, hogy a pletyka nem alaptalan. Azt viszont nem tudni, hogy először mikor és melyik gyártó készülékében jelenhet meg a továbbfejlesztett technológia.