113 sebezhetőséget javított a Microsoft

windows update
Elérhetőek a Microsoft 2020. májusi hibajavításai
Vágólapra másolva!
Három nulladik napit pedig már aktívan ki is használnak.
Vágólapra másolva!

Megérkeztek a Microsoft támogatott operációs rendszereihez és egyéb szoftvereihez a havi rendszeres biztonsági javítások. A 2020. májusi hibajavító kedden összesen 113 sérülékenységet szüntetett meg a cég, ezek közül 15 kritikus, 93 fontos, 3 moderált, 2 pedig alacsony besorolást kapott.

Elérhetőek a Microsoft 2020. májusi hibajavításai Forrás: Origo

A hónap érdekessége, hogy a kritikus hibák közül öt nulladik napi sebezhetőség, azaz a javításuk elérhetővé válása előtt aránylag széles körben ismertté váltak. Három a Windowsban lapulót pedig aktív támadások során már ki is használnak az internetes bűnözés vagy kémkedés valamely formáját űzők.

A súlyos hibákkal távoli kódfuttatás vagy jogosultság-kiterjesztés érhető el, így a támadók ilyen vagy olyan módon, de átvehetik velük az irányítást a számítógépek felett.

A frissítések Gépház appban található Windows Update-en keresztül telepíthetőek, bár alapértelmezett beállítások mellett a Windows 8.1 / 10 automatikusan installálják azokat. A Windows 7-hez csak azon cégek kapnak patcheket, amelyek fizetnek ezért, az otthoni felhasználóknak nem járnak a májusi foltozások.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!